Mintha nem lett volna Beatles

A Beatles a világ valaha volt legnagyobb hatású együttese. Nagyjából minden eladási rekordot megdöntött, minden kritikai és közönségdíjat megnyert, a múlt század egyik lsikeresebb bandája volt. Egyike azoknak az nagyoknak, akiknek zenéjét a mai fiatalok is (el)ismerik – írja a Mandiner.

Valami ilyesmi – és egy bankszámlát terhelő zsíros utalás ígérete – lebeghetett a Yesterday alkotóinak szeme előtt, amikor hozzájárultak, hogy vászonra vigyék a Beatles jukebox musicales romantikus komédiáját – a műfaj a sikeres zenészek, művészek számainak újbóli feldolgozását jelenti egy romantikus komédiában, szakszóval: limonádéban.

https://www.youtube.com/watch?time_continue=149&v=82vSatlsuv8

A film címét hála Istennek nem fordították le, magyarul is Yesterday-ként fut a mozikban június 27-e óta. A szó kettős utalás, egyrészt a modern zenetörténelem legtöbbször feldolgozott, háromezernél is több változatot megélt dalának címére, másrészt a főhős, Jack Malik életének sorsdöntő napjára.

Jacket a film elején feltörekvő zenészként ismerjük meg, akinek valamicske zenei tehetsége van, mégsem tud a bolti árufeltöltés közbeni éneklésnél és néhány közönségmentes fellépésnél távolabb jutni. Mikor éppen feladná, rátekint a Jóisten: intéz egy csodát, 12 másodpercnyi áramszünetet a Földre. A sötétben helyet kap a jó, a rossz és a megmagyarázhatatlan is: az emberiséget magával ragadja a helyzet kuriózuma, Jacket elüti egy busz, a Beatles teljes munkássága pedig nyomtalanul eltűnik a világból. Jobban mondva

emlékük egyedül Jackben él tovább, aki a baleset után egy új, lehetőségekkel teli világban találja magát.

A fiatal zenész természetesen nem áll ellen a kísértésnek, sajátjaként adja el a Beatles számait, világsztár lesz, új környezettel, új barátokkal, régi-új nyomorúsággal. Elköltözik Los Angelesbe, de nem képes valójában hátra hagyni a kedves-aranyos-vicces-lelkitárs barátját, Ellie-t, aki iskolás koruk óta mellette áll, hisz benne és segíti mindenben – természetesen szerelemből, amit a fiú túl későn fog fel. A történet lényegi része ennyi – az elmondottakból, tudhatjuk, mi jön ezután.

Richard Curtis forgatókönyvíró – Briget Jones naplója, Sztárom a párom, Igazából szerelem – a tőle megszokott elemekkel dolgozik: már-már túlcsordulóan szerethető karaktereket ad, néhány epés-humoros megjegyzést, hogy ne folyjon el a szöveg, és egy-egy gondolatot, amivel kiemeli a történetet az átlagosan rossz limonádék sorából.

Ez az utolsó elem elég hiányos a Yesterday esetében. Mert bár kapunk egy sztorit, ami meseszerű, mégis emberi, kapcsolódunk hozzá, így egy-egy világmegváltó gondolat táptalaja lehetne – de nem adnak semmit, ami gyökeret ereszthetne benne.

Nincs semmi, ami túlmutatna a film öncélúságán: annak bizonyításán, hogy a Beatles jó.

Richard Curtis és Danny Boyle kisujjból kirázott egy mozit, amibe beletettek mindent, amire haraphat az Y-generáció: azok, akik tudják, hogy a Beatles „nagy zenekar”, „klasszikus a szó legjobb értelmében”, „zenetörténelem”, vagy éppen „tökre az alapműveltség része”, de arra már nincsen igényük, hogy akár egy Beatles-számot is végighallgassanak az együttesről készült filmben.

A Yesterday kiszolgálja a nézőt, szórakoztat és törekszik rá, hogy ne sodródjon mély, lényegi dolgok felé; inkább benyom néhány poént vagy egy gyors vágást, mire a nézőnek hiányérzete támadna. A végeredmény egy óriási, kihagyott ziccer: egy jó ötlet elcseszése egy kiemelkedő stábtól.

A legszomorúbb, hogy minden bizonnyal a ziccer kihagyása mellett döntöttek – tudatosan foglalkoztak az ezerszer megírt szerelmi szállal a film valós tartalma helyett. Minderre bizonyíték az időről időre kiszólogató reflektív hang; ami rámutat, hogy ugyanmégiscsak eltelt néhány évtized a Beatles-sikerek óta – hiszen ma már félreérthető lenne egy fekete-fehér lemezborító! –, de arról az egy dologról, amiről érdemes lenne, nem beszélünk: alkalmas hely még a világ a Beatles befogadására?