rendkívüli személyiség

2020.02.21. 11:50

Tizenkét év után ismét nekünk zenél Alanis Morissette

Napjaink egyik legsikeresebb énekes-dalszerzője európai turné keretében mutatja be májusban megjelenő legújabb lemezét, melyet a magyar közönség október 12-én hallhat majd.

ITALY-ALANIS-MORISSETTE

Forrás: AFP/NurPhoto

Fotó: Luca Carlino

Tizenkét év után lép újra magyar közönség elé Alanis Morissette. Napjaink egyik legsikeresebb énekes-dalszerzője megjelenés előtt álló új lemeze európai turnéján, október 12-én ad koncertet a Papp László Budapest Sportarénában.

Fotó: Livenation.hu

A nemzetközi könnyűzenei életbe negyedszázada berobbant kanadai-amerikai énekesnő új, immár kilencedik stúdióalbuma, a Such Pretty Forks in the Road május 1-jén jelenik meg, az azon szereplő Smiling című dal pénteken debütál. Az európai turné szeptemberben indul – közölte a szervező Live Nation.

A hétszeres Grammy-díjas Alanis Morissette világkörüli koncertsorozata nemcsak új lemezéhez, hanem eddigi legsikeresebb anyaga, az 1991-ben megjelent Jagged Little Pill 25 éves évfordulójához is kapcsolódik. Az előadó tizenhárom városban lép fel Európa-szerte, szeptember 23-án Koppenhágában kezd, október 12-én lép fel a magyar fővárosban, és október 22-én Párizsban zárja turnéját. Koncertsorozatán Liz Phair amerikai énekes-dalszerző melegíti be a közönséget.

Fotó: Livenation.hu

A 45 éves énekesnőnek az Ironic, a Hand in My Pocket, a You Oughta Know, a You Learn és a Head Over Feet című slágereket felvonultató Jagged Little Pill volt a harmadik stúdióalbuma, az első, amely világszerte megjelent. A korabeli fiatalság frusztrációját megjelenítő album a kritikusok és a közönség körében egyaránt óriási siker volt. Az 1995-ben megjelent korong egy musicalt is inspirált, amelyet tavaly mutattak be a Broadwayn.

Morissette az évek során az egyik legnagyobb hatású énekes-dalszerző lett, rendkívül kifejező zenéje és előadásmódja komoly elismerést hozott számára. Fellépett színházi, tévés és filmes produkciókban, ezekhez zenét is írt. Lelkes támogatója a női egyenjogúságnak, 2016-ban elindította a Conversation with Alanis Morissette című műsorát, amelyben szerzőkkel, orvosokkal, oktatókkal és terapeutákkal beszélget számos témában, a lelki fejlődéstől a művészetekig. Tizenkét évvel ezelőtt, 2008-ban adott koncertet a Sziget fesztiválon.

Liz Phair

A Grammy-jelölt énekesnő és dalszerző, akinek Exile In Guyville című debütáló anyagát útmutatónak tartják az

indie rock műfajában. 25 éve koncertezik és készít albumokat, számtalan művészt inspirálva. Okos és gyakran brutálisan

őszinte dalait a kritikusok a kezdetek óta imádják. 1990-ben jelent meg Horror Stories című írása, amely óriási sikert

aratott. Ahogy az NPR fogalmazott kritikájában: “Nagyon sok mindent lehet csodálni a Horror Storiesban, nehéz

mindegyiket felsorolni. De a mű valódi sztárja maga Liz Phair elegáns és szerény írása, amely bizonyítja, hogy ugyanolyan

jól tud prózát írni, ahogy dalokat. És mindenki, aki ért a zenéhez, tudja, hogy milyen nagyszerű dolog ez.”

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!