boldogság

2018.10.01. 11:28

Újra szerelmes Xantus Barbara

A színésznő már teljesen lezárta hét évvel ezelőtt véget ért házasságát, amiben sokat segített neki munkája és két gyermeke.

Budapest, 2010. október 5. Xantus Barbara színésznõ a Casino címû tv-filmsorozat forgatásán a budapesti Aréna Plazában. MTI Fotó: Kallos Bea

Xantus Barbara elmondása szerint rég érezte magát ilyen jól a bőrében, hiszen mostanra a magánélete is rendeződött. A Turay Ida Színház oszlopos tagja télen a FEM3 Caféban azt nyilatkozta: hét évvel ezelőtti válása után újra nyitott lett a szerelemre, ami, úgy tűnik, meg is érkezett az életébe. Új kapcsolatáról visszafogottan, de annál nagyobb örömmel számolt be a Lokálnak.

Köszönöm, nagyon jól vagyok, és boldog. Már egy ideje megosztom az életemet egy társsal, akiről többet nem kívánok elárulni. Ő civil, éppen ezért őt és a kapcsolatunkat is óvni szeretném a nyilvánosságtól

– mondta Barbara, aki még nem költözött össze párjával. Az 51 éves színésznő hét évvel ezelőtt vált el Szurdi Miklós rendezőtől, akivel két közös gyermekük született, a 21 éves Panni és a 14 éves Balázs. Házassága lezárásában pedig nagyon sokat segített neki, hogy olyan szerepeket kapott, amelyekkel könnyen tudott azonosulni.

Nyilván senkinek nem könnyű lezárni egy házasságot. Szerencsére a munkám a szerelmem, ami sokat segített a továbblépésben. Nagyon érdekes, hogy ebben az időszakban kaptam egy szerepet, amely olyan volt, mintha rám írták volna. A férfiak a fejükre estek című darabban ugyanis egy középkorú, elvált családanyát, Nikit játszom, aki hozzám hasonlóan egy házasságból kilépve próbálja újrakezdeni az életét. Meglepő volt a saját élethelyzetemmel találkozni, és látni, hogy min megyek keresztül. Ez a szerep igazi terápia volt számomra, mert így jobban átláttam az esetleges kétségeimet, rájöttem a megoldásra, és könnyebben ment az újrakezdés. Persze sokat segítettek a gyermekeim is, és az, hogy Miklóssal sikerült úgy kilépnünk a házasságunkból, hogy komoly barátság maradt közöttünk

– tette hozzá Barbara.

Borítókép: MTI Fotó: Kallos Bea

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában