Közélet

2017.06.09. 13:49

Az elszármazottakat hazahúzta Érténybe a hűség és a szeretet

Folyton fogyva ugyan, de mégis minden eddiginél többen tértek vissza egy-egy ölelésre, jó kis emlékezésre a pünkösd előtti szombaton Érténybe az elszármazottak. Ötödik önköltséges találkozójukat szervezték ugyanis a hazahúzó szíveknek.

Budavári Kata ([email protected])

A hagyományos szentmise után – múltat idézve – a templomlépcsőn állva fényképezkedtek, majd a rezesbandát helyettesítő Tóth István népdalos furulyaszavára a községháza előtti Falu-kőhöz vonultak az elszármazottak – számolt be találkozójukról Ékes László író, szerkesztő. Matus Mihály tárogatója kérte itt a figyelmet, majd a kisdiák Rauch Zsófi két részre bontott Szózat szavalata keretezte be a műsort. Vincze László legújabb versében ezúttal az édesapja nótájára emlékezve a szép múltat, s a falujövőt szedte féltő rímekbe.[caption id="" align="alignleft" width="650"] Ékes László író, szerkesztő dedikálja könyvét az érdeklődőknek a találkozón (Beküldött kép)
[/caption]

Molnár Béla, az egyik szervező idézte fel az elmúlt négy találkozót, közte a visszavágyók adományait, s köszönte Simon Ferencné tanító segítő munkáját, s azt is, hogy az önkormányzat mindig biztosította a sátrat és a kultúrházat. Az elszármazottak az értük végzett áldozatos munkája elismeréseként Értényért plakettel tüntették ki Orsós Lászlót, a helyi roma kisebbségi önkormányzat elnökét, majd megkoszorúzták a Falu-követ.

Emlékévre utaltak a következő szavak. A Szent László himnusz elhangzása után Holló Ács Katalin elmondta az országgyarapító, csodatévő, dicső király verses legendáját, azután pedig Ékes László, a Magyar Kultúra Lovagja tolmácsolta a szent üzenetét és bicentenáriuma kapcsán Arany Jánosra is emlékezett. Hangsúlyozta: életükkel, tetteikkel példát, útbaigazítást, szellemet, jellemet erősítő hitet adtak. Összefogást, összetartozást, Nyugathoz tartozást szorgalmaztak. Hirdették, szakítsunk a körülöttünk lévő sötétséggel, legyünk fényhozók gondolkodásunkban, viselkedésünkben, ismerjük meg küldetésünket, küzdjünk a lelki vakság és érzéketlenség, az ellenségeskedés, a hitetlenség ellen. Védjük meg az igazat, emeljük fel az elesettet, tegyük szebbé mindenki életét.

A résztvevők az emlékfáknál hagyományosan lerótták tiszteletüket ezt követően, majd a nagykónyi iskolai konyha dolgozói által főzött, jóízű és kiadós ebéd elfogyasztása után könyvbemutató, sírós-nevetős lapozgatás és tánccal cifrázott, vidám nótázás zárta a programot. Dr. Kovács Zoltán és Ékes László harmonikások elfeledtették, hogy zápor is volt közben. Mostantól ismét a jövőre készülnek a hazahúzó értényi szívek.

Adományokból lett adományok

Ékes Lászlótól azt is megtudtuk, melyek azok az adományok, mik azok a tárgyak, melyek élővé teszik Értényben azt is, ami elmúlt: egy-egy képes-, illetve emléklap, két emléktábla a templomban, kettő az iskola falán, Szent Márton emlékhely és emlékhárs a Hősök kertjében, dr. Gyöngyössy Imre sétány elneveztetése az iskola előtt, Évszázadok fája, Elszármazottak fája a volt postaudvarban – Törő György fafaragó népi iparművész ajándéka –, a Falu-kő a községháza előtt. Ezek jelentik az adományokból lett adományok egy részét. Ékes László Értényi emlékkönyv, és az azt folytató, a mostani alkalomra adakozásból megjelent Értényi népek, képek című, a község korábbi lakosait 1880-tól 1980-ig számba vevő, 541 fotóval embert, kultúrát, múltat idéző, mini fotóalbumokkal bővített kötete jelezte a legutóbbi munkálkodásukat. Mondhatni, nagy sikere van! A szervezők ajándékul adtak mellé Molnár Károly archívumából egy-egy DVD-t a régi értényiekről.

Budavári Kata ([email protected]) Adományokból lett adományok Ékes Lászlótól azt is megtudtuk, melyek azok az adományok, mik azok a tárgyak, melyek élővé teszik Értényben azt is, ami elmúlt: egy-egy képes-, illetve emléklap, két emléktábla a templomban, kettő az iskola falán, Szent Márton emlékhely és emlékhárs a Hősök kertjében, dr. Gyöngyössy Imre sétány elneveztetése az iskola előtt, Évszázadok fája, Elszármazottak fája a volt postaudvarban – Törő György fafaragó népi iparművész ajándéka –, a Falu-kő a községháza előtt. Ezek jelentik az adományokból lett adományok egy részét. Ékes László Értényi emlékkönyv, és az azt folytató, a mostani alkalomra adakozásból megjelent Értényi népek, képek című, a község korábbi lakosait 1880-tól 1980-ig számba vevő, 541 fotóval embert, kultúrát, múltat idéző, mini fotóalbumokkal bővített kötete jelezte a legutóbbi munkálkodásukat. Mondhatni, nagy sikere van! A szervezők ajándékul adtak mellé Molnár Károly archívumából egy-egy DVD-t a régi értényiekről. Ékes László író, szerkesztő dedikálja könyvét az érdeklődőknek a találkozón (Beküldött kép) -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!