Közélet

2017.05.31. 12:47

Bormustra volt nyitott pincékkel

Bormustrát tartottak Hőgyészen az elmúlt hétvégén.

Mauthner Ilona

Négy pincét látogattak meg, tizenhat bort kóstoltak a községhez tartozó csicsói szőlőhegyen a résztvevők. A nyitott pincék programban Temesvári Ferenc, Fonyódi Béla, Pál Ferenc és Fazekas József szőlősgazdák fogadták birtokaikon a látogatókat. A bortúra résztvevőit, több mint 60 főt, a csicsói kilátónál a szervezők nevében Rosenberger Tünde, a Településünk Jövőjéért Egyesület elnöke üdvözölte.

Mint mondta, tavaly először rendezték meg a bormustrát, és az olyan jól sikerült, hogy idén megismételték. Ezúttal már nem csak helybeli borbarátok, de a környező településekről, Kalaznóról, Gyönkről, Tamásiból, sőt Székesfehérvárról és Németországból is érkeztek vendégek. Ezt követően F. Kováts Éva újságíró, sommelier, egykori hőgyészi lakos mondott köszöntőt. Szólt a szőlő- és borkultúráról, a hőgyészi dombvidéken kialakult szőlő- és bortermelésről, az 1700-as években idetelepített svábok szerepéről, és arról is, hogy az utóbbi években a helyi kistermelőknél jelentős minőségi előrelépés tapasztalható.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!