Később nyit a strand, mert a fővállalkozó nem fejezte be

Mozdulj, Balaton!
Kiderült, melyik a legsportosabb balatoni település az idén
Új évad / 13 perce
Öt új bemutatóval készül a Ciróka Bábszínház
Felnőtteknek szóló és osztálytermi előadás is szerepel a kecskeméti teátrum 2020/2021-es évadában.
Gyász
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KRIZÁK VINCE szekszárdi, volt szedresi lakos 84 éves korában csendesen elhunyt. Búcsúztatása 2020. szeptember 3-án, csütörtökön 13 órakor lesz a szekszárdi újvárosi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KISS KÁROLY szakályi lakos életének 70. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. szeptember 2-án, 11 órakor lesz a szakályi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Felesége és lányai
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KŐVÁGÓ MÁTYÁS bátaszéki lakos 90 éves korában elhunyt. Temetése 2020. szeptember 2-án, szerdán, 15 órakor lesz a bátaszéki köztemetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
MEGEMLÉKEZÉS SZENTES GÁBOR 1967-2004 ,,Ott pihensz, ahol már nem fáj semmi, S nyugalmadat nem zavarja senki. Életed elszállt, mint a virágillat, De emléked ragyog, mint a fényes csillag." Szerettei
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy DR. GALAMBOS IMRE 85 éves korában türelemmel viselt súlyos betegség következtében csendesen elhunyt. Szeretett hozzátartozónk végső nyugalomra helyezése 2020. szeptember 1-jén, kedden, 13 órakor lesz az újvárosi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Kérjük a részvétnyilvánítástól szíveskedjenek eltekinteni. Gyászoló szerettei
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy LOVÁSZ ISTVÁN závodi lakos 83 éves korában csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni végső nyugalomra helyezése 2020. augusztus 31-én, hétfőn, 15 órakor lesz a závodi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FARKAS JÓZSEF (Robi) volt hivatásos tűzoltó volt harci lakos 69 éves korában elhunyt. Temetése 2020. augusztus 31-én, hétfőn 17 órakor lesz a harci temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
,,Értünk többé már nem aggódsz, nem fáradsz és nem dolgozol. Pihensz csendben csillagok közt, hol nincs már fájdalom." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy MARKOS MÁTYÁSNÉ szül.: Tischler Mária életének 76. évében elhunyt. Temetése 2020. augusztus 28-án, pénteken, 15 órakor lesz a szekszárdi alsóvárosi temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy CSERNIK LAJOSNÉ szül: Bíró Ágota kétyi lakos 84 éves korában elhunyt. Temetése 2020. augusztus 29-én, szombaton, 11 órakor lesz a kétyi katolikus temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MÁZI ISTVÁN 55 éves korában elhunyt. Temetése 2020. augusztus 29-én, szombaton, 13 órakor lesz a nagymányoki temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útján elkísérik és fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
MEGEMLÉKEZÉS IVANICZ JÓZSEFNÉ 1909-1997 és leánya Julianna 1939-1970 ,,Csak az idő múlik, Feledni nem lehet. Szívünk örökké őrzi emlékeiteket." Fájó szívvel emlékeznek: Szeretteitek
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FÁBIÁN MÁRTONNÉ sz: Kozma Zenóbia kakasdi lakos 83 éves korában elhunyt. Temetése 2020. augusztus 27-én, csütörtökön, 13 órakor lesz a kakasdi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
Értesítjük mindazokat, akik szerették, becsülték, ismerték, hogy HŐNINGER FERENCNÉ szül: Tibay Zsuzsanna volt medinai, szedresi lakos 69 éves korában türelemmel viselt, súlyos betegség következtében csendesen elhunyt. Szeretett hozzátartozónk hamvainak végső nyugalomra helyezése 2020. augusztus 26-án, szerdán, 13 órakor lesz a szedresi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik szerettünket utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy STEINER FERENC /szekszárdi főiskola volt úszómestere/ életének 59. évében csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni végső nyugalomra helyezése 2020. augusztus 28-án, pénteken, 13 órakor lesz a szekszárdi alsóvárosi temetőben. Gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy MÁTYÁS LÁSZLÓ volt bonyhádi lakos életének 61. évében elhunyt. Temetése 2020. augusztus 26-án, szerdán, 15 órakor lesz a bonyhádi katolikus temetőben. A gyászoló család
MEGEMLÉKEZÉS HEGEDÜS ISTVÁN halálának 6. évfordulójára ,,A neved szél simogatja egy táblán, Az örök kék ég alatt az örök magány. Mégis bennünk élsz tovább, Mert az emlék erősebb, mint a halál." Szerető felesége és családja
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SULÁK GYÖRGY bonyhádi lakos 83 éves korában elhunyt. Temetése 2020. augusztus 25-én, kedden, 15 órakor lesz a bölcskei katolikus temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
MEGEMLÉKEZÉS JAKAB GYULA halálának 15. évfordulójára ,,Az én életem olyan volt, mint a szép nyár. Életem véget ért. Oly hirtelen jött halálom, ki sem tudom mondani: Isten veled családom." Szerető családod
Megrendült lélekkel, de Isten akaratában megnyugodva tudatjuk, hogy GERGELY LAJOSNÉ szül.: Mucska Valéria hidasi, volt mőcsényi lakos 84 éves korában elhunyt. Temetése 2020. augusztus 24-én, hétfőn, 15 órakor lesz a hidasi temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy DR SÖRFŐZŐ ISTVÁNNÉ szül: Fejős Rozália decsi lakos 89 éves korában elhunyt. Temetése 2020. augusztus 24-én, 15 órakor lesz a decsi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
Jókívánság / 27 perce
Egy életre boldoggá tette privát üzenetével rajongóját Adele
Bled / 35 perce
Szlovéniába utazott Szijjártó Péter
Röppálya / 39 perce
Először figyeltek meg nappal űrszemetet svájci kutatók
Országos Vérellátó Szolgálat / 45 perce
Ezeken a helyeken adhat vért Tolna megyében a héten
TEOL/OVSZ
balesetmentes közlekedés / 45 perce
Biztonságban érjenek a diákok az iskolába
Ihárosi Ibolya
Interjú / 53 perce
Felháborítja a Lánchíd állapota a Széchenyi-leszármazottat