Nyár elején megcsörrent Janicska Zsolt telefonja. A Várdombon élő zászlós – megannyi veszélyes külföldi katonai küldetés teljesítője – Ádám Barnabás hangját hallotta: az alezredes arra kérte, hogy csatlakozzon a nemzetközi huszárportyához. Ez az embert és lovat próbáló túra a portugál fővárosból indul és tart egészen Budapestig.
– A két lovashoz kellett két biztosító – mondta el a TEOL.hu-nak, immár itthon Janicska Zsolt. – Azaz, a nyeregben ülő Ádám Barnabás alezredest és Bugnics Mike Pál hadnagyot kísértük terepjáróval, és gondoskodtunk az akadálytalan haladásról, valamint a szállásról és étkezésről. Természetesen tábori körülmények között.
Janicska Zsolt igent mondott, annak ellenére, hogy nemrég érkezett haza Koszovóból, és rövid ideje volt otthon. A rábólintást az is megkönnyítette, hogy biztosító társa szintén Tolna megyei, szekszárdi katona lett: Kiss József zászlós, akivel együtt szolgált Medinán és Boszniában is.
Kisvártatva már együtt száguldottak a honvédelmi minisztérium minden szükséges eszközzel és élelemmel megrakott terepjáróján Portugália felé.
– Június 15-én startolt Lisszabonból a portya, melynek célja a huszárság népszerűsítése volt. Bizonyítottuk a NATO számára is, hogy a magyar katona ma is képes ilyen lovasbravúrra. Kevesen tudják, hogy a magyar huszárság a világ több mint harminc hadseregének szolgált mintaként a katonai alakulatok felépítésében és a hadieljárásokban. Meglepő, de igaz: Irakban is a huszár taktika alapján végeztük a járőrözést, felderítést, a többi nemzet katonáival együtt.
A négy tagú, gyakorlóruhás, mindössze Kossuth-karddal, illetve dísztőrrel felfegyverkezett csapat naponta negyven-ötven kilométert haladt előre. Ekkora távot képes megtenni biztonsággal ló és lovasa, tekintettel nemcsak a modern világ kihívásaira, hanem a terepviszonyokra is.
Janicska Zsolt egyenruhában már itthon, mögötte a fél Európán baj nélkül átkelt terepjáró. Fotó: Lehőcz Péter
A nyári, negyven fokot is elérő, rekkenő hőség után hegyeken – a hóhatárt elérő Pireneusokon és Alpokon – kellett átkelni, az erdei, vízparti táborhelyeken pedig szúnyogok rajai támadtak rájuk. Ezeket a kellemetlenségeket azonban sokszorosan ellensúlyozta a helybeliek barátságos érdeklődése és segítőkészsége. A magyar csapat valamennyi országban szenzációt keltett.
– Megálltunk a híres spanyol zarándokút, Camino de Santiago egyik pontjánál, ahol éppen nagy fotózkodás zajlott. A tömeg azonnal körénk gyűlt, és mindenki velünk szeretett volna fényképezkedni. Így okoztunk kisebbfajta torlódást a zarándokúton. Máskor egy spanyol falu kocsmájában kértünk tanácsot, hol tudnánk tábort verni.
Miután az ott iddogáló vendégek megtudták, hogy magyar katonák vagyunk, nem engedtek bennünket sehová: azonnal odarendelték a polgármestert és a település első emberének kalauzolásával kerestünk és találtunk jó táborhelyet.
Egy francia kisváros éttermének tulajdonosáról pedig kiderült, hogy egykor ejtőernyősként szolgált: ez a kapocs elegendőnek bizonyult arra, hogy vacsorán lásson bennünket vendégül és nem fogadott el tőlünk egy fillért sem – idézte fel Janicska Zsolt.
Franciaországban egyébként a portyázók találkozhattak a Bercsényi (Bercheny) ejtőernyős huszárezred képviselőivel is. De az igazán megkapó találkozás Olaszországban, a doberdói fennsíkon várta a portyázókat. A magyar történelemben is nevezetes helyszín – egykori hadszíntér – egyik településén, Visintiniben, ahol ma is van egy magyar kápolna, a helybeliek díszvacsorát adtak a járőrnek.
Magyar címeres sapkában, pólóban és magyar zászlókkal érkeztek vendéglátóik a vacsorára. Ezen a főleg szlovénok lakta településen máig számon tartják azt, hogy 1917-ben az osztrák-magyar csapatok milyen nagy sikert értek el áttörésükkel. Az olaszok számára ez nyilván nem volt kellemes esemény, de mára ez már elvesztette jelentőségét: ők is örültek négy napos, afféle fesztivált hozó jelenlétüknek.
A nemzetközi huszárjárőr Szlovénia felől, Lendvadedesnél lépte át a magyar határt szeptember végén. Bár hivatalosan 3500 kilométer volt a megtett út, ha minden kisebb távot összeadunk, akkor Janicska Zsolt számításai szerint nem kevesebb, mint 18 ezer kilométer jön ki. Sem a ló, sem az autó nem hagyta cserben a csapatot.
Az óceántól indultak haza a kalandozók utódai
A huszárportya résztvevői Portugálián, Spanyolországon, Franciaországon, Olaszországon és Szlovénián át érkeztek szeptember végén Magyarországra, Lendvadedesnél. A csapat a határ átlépése után Nagycenk felé folytatta útját, ugyanis megemlékeztek gróf Széchenyi István néhai huszárkapitány halálának 150. évfordulójáról is. Az emléktúra védnöke a Honvédelmi Minisztérium volt. Hende Csaba honvédelmi miniszter már fogadta mind a négy résztvevőt és elismeréssel nyugtázta kiemelkedő teljesítményüket.
