Ne mossa el a töténelem az európai kultúrát, ezt szeretné Réti László író (is)
Réti László tizenhat évig volt Szekszárdon rendőrtiszt. Megkérdeztük, mivel foglalkozik manapság.
– Gőzerővel írom a legújabb könyvemet, amely valahol a kalandregény és a krimi határán egyensúlyoz majd, apropóját pedig a menekültválság, a migráció Európára gyakorolt hatása adja. Ez az első könyvem, amely a jövőben, mintegy 15-20 év múlva játszódik, és azt boncolgatja, hová is jutott ez az ország és ez a kontinens addigra. Őszintén szólva, még engem is megijesztett a világ, amit lefestek, de sajnos nem látom úgy, hogy más várna ránk. A történetnek két női főszereplője lesz, és komoly része Magyarországon játszódik. Remélhetőleg ősz derekán tud majd a boltokba kerülni, tehát már most szólok annak, aki esetleg karácsonyi ajándékot keres, hogy írja fel ezt is a bevásárló listára. Persze csak akkor, ha tetszett valamelyik korábbi könyvem.
– Megjelent a sajtóban, hogy csődbe ment kiadója az Ulpius-ház, mi lett a szerzői jogokkal?
– Az Ulpius csődje után átigazoltam a Könyvmolyképző Kiadóhoz, velük korrekt a kapcsolat. Karácsony előtt meg is jelent náluk a Könnyek városa című thrillerem, amely azóta is kapható. Az Ulpius csőd után jogilag egy majdnem másfél éves átmeneti periódusra tudtunk végre most nyáron pontot tenni azzal, hogy a tárgyalások eredményeképpen a könyvek jogai visszakerültek hozzám. E-book formában igyekszem mielőbb megjelentetni őket, a papír alapú könyvek újrakiadása is hamarosan napirendre kerülhet, mivel például a Kaméleon, vagy az azóta is rettentően aktuális Célpont Párizsban már szinte csak antikváriumokban kapható.
– Saját élete is kalandosnak tűnik, gyilkossági nyomozó, osztályvezető, kapitány-helyettes Szekszárdon, zuglói rendőrkapitány, önkormányzati cég igazgatója. Saját kalandjairól és azok hátteréről is ír majd egyszer?
– Nem majd egyszer, hanem mindig arról írok. A legtöbb könyvem személyesen megélt szituációkat is tartalmaz, vannak olyan párbeszédek, amelyek valahol, valamikor egy az egyben elhangzottak. Sajnos azok, amik a legérdekesebbek, nem írhatóak le egy regényben, mert senki sem hinné el, hogy valóban megtörténtek. Van ugyanis egy olyan kategória, amivel bár mindannyian találkozunk az életben, egy könyv lapjain olvasva nem hisszük el. Ez pedig az emberi hülyeség, ami annyi mindent mozgat.
– Meg lehet-e Magyarországon az írásból élni?
– Bizonyára van, akinek ez sikerül, én sosem próbáltam.
– Ezek szerint most is munka mellett ír?
– Az írás csak a hobbim, addig jó csinálni, amíg nem kötelességnek élem meg, hanem kikapcsolódásnak. Jelenleg is egy cég alkalmazottja vagyok, és pénzügyi-gazdasági területen dolgozom.
– Milyen érzésekkel gondol a szekszárdi évekre?
– Szekszárd sok szempontból nagyon szép időszak volt az életemben, például a rendőri pályafutásom legjobb éveinek nem a pesti kapitánykodást, hanem a szekszárdi bűnügyi osztályvezetői időszakot tartom. Sok jó emberrel dolgozhattam, és később láthattam, hogy az ő mentalitásuk, munkához való hozzáállásuk és szakértelmük mennyivel magasabb szintű volt, mint máshol. Szekszárd nekem kicsit olyan, mint ahol megállt az idő, és ezt most nem kritikaként mondom. Lassúbb élet, kevesebb rohanás, inkább erre gondolok. Külön érdekes volt, hogy a Pünkösdi Fesztivál alatt turistaként tölthettem abban a városban pár napot, ahol tizenhat évig éltem. Furcsa érzés volt.
– Mit kérne, ha a jó tündér teljesítené három kívánságát?
– Ha most eltekintünk attól, hogy egészség legyen, ami mindenkinek nyilván a legfontosabb dolog, akkor én első helyen azt kívánnám, egyik napról a másikra tűnjön el a bulvár. Mióta kizárom az életemből a média ezen részét, nyugodtabb lett az életem. Tudom javasolni másoknak is. Másodjára a most készülő könyvem kapcsán is azt kívánnám, hogy az európai kultúra maradjon fenn, és ne tudja elmosni a történelem. Harmadjára? Mobiltelefon és úgynevezett közösségi média nélkül minőségibb lenne az életünk, tehát mondjuk holnaptól ezek ne legyenek. Valahogy csak tartottuk a kapcsolatot húsz éve is, nem igaz?
