Közélet

2017.05.12. 13:08

Söröshordókat gurítva avatták fel az utcát

Vízvezetékeket cseréltek, több mint 1000 négyzetméter járda és 2290 négyzetméter útburkolat újult meg a dombóvári Petőfi utcában.

H. E.

Elkészült a Petőfi utca rekonstrukciója. – Az elsődleges cél az ivóvízhálózat és a szennyvízrendszer volt, ám ezzel együtt a város egyik történelmi utcájának csapadékvíz elvezetése és az útburkolat javítása is megvalósult – mondta Szabó Loránd polgármester.

A felújítás időszerű volt, ugyanis az utcában lévő nyomó vízvezeték-hálózat nagyon régi és műszakilag rossz állapotú volt, több esetben okozott komoly károkat, csőtörést. Az útfelbontásokat pedig az úttest is megsínylette. A vezetékek cseréje mellett megújult 1050 négyzetméter járdafelület, 2290 négyzetméter útburkolat, valamint 290 négyzetméter parkoló terület. Az útfelületet térkővel burkolták, ezért a sebességkorlátozás betartására kérik az arra járókat.

A munkálatok tavaly nyáron kezdődtek, és eddig 136 millió forintba került a beruházás, amely önkormányzati forrásból valósulhatott meg. Az avató ünnepséget május elsején, a majális nyitó rendezvényeként tartották. Az ünneplők zenei kíséret mellett, két hordó sört gurítva haladtak végig az utcán.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!