Halász Gábor vár még egy nagy meccsre

– Tudja, hogy minek lesz az ötödik évfordulója szombaton?
– Természetesen! Öt évvel ezelőtt szintén Szalai Viktorral bokszoltam a szekszárdi küzdősportgálán – felelte Halász Gábor, az Unio Box Team cirkálósúlyú ökölvívója, aki a szlovák nemzetközi bajnoki címért lép szorítóba holnap este a megyeszékhely sportcsarnokában.

– És arra is emlékszik, miként zárult az a meccs?
– Hogyne emlékeznék, a negyedik menetben leléptették az ellenfelemet, mert valami problémája volt a fogvédőjével. Pedig jó kis meccset vívtunk, a közönség is élvezte, sajnáltam, hogy gyorsan véget ért. Csak remélni tudom, hogy szombat este hasonlóan kemény, vagy még keményebb találkozó vár rám.

– Már éppen azt akartam kérdezni, hogy készül a kiütésre?
– Egy ökölvívó egy meccs előtt sosem gondol a kiütésre, igyekszik a lehető legjobban felkészülni a riválisából, s ha a helyzet úgy hozza, ha esély kínálkozik a találkozó idő előtti lezárására, azt megpróbálja kihasználni. De hangsúlyozom, hogy nem ez a célom! Győzni szeretnék, mindegy, hogy négy, hat vagy tíz menetben, a lényeg az, hogy a meccs végén az én kezemet emelje magasba a meccs bírája.

– Jó erőben érzi magát?
– Azt gondolom, hogy tisztességesen felkészültem a meccsre. Még van rajtam pár kiló súlyfelesleg, de a péntek délutáni mérlegelésig (a Rolling Rock Pubban négy órakor tartják – a szerk.) le fog menni. Remélem, hogy erőnlétileg nem fogom megérezni a fogyást.

– Rég öklözött már. Klubtársa, Ericles Torres az elmúlt bő egy hónapban háromszor is meccselt, ön legutóbb áprilisban. Bántja még az Issa Akberbajev elleni vereség?
– Nehéz elfelejteni, már csak azért is, mert nem tudtam kihozni magamból a maximumot. Ha emlékszik, úgy utaztam ki Hamburgba, hogy a meccs előtt két héttel szólt a menedzserem, hogy van egy ilyen lehetőség, jó lenne megragadni. Belevágtunk, de sajnos megéreztem a hirtelen fogyasztást, és egy ilyen kvalitású bunyós ellen, mint amilyen a kazah volt, ez nem fér bele. Arra büszke vagyok, hogy meneteket tudtam nyerni, de a hetedikre – ilyen kevés felkészüléssel nem is csoda – elfogyott az erőm. Amiatt vagyok igazán csalódott, mert egy komoly felkészüléssel nyerhettem volna.

– És akkor most lehet, hogy nem a szekszárdi gálán bunyózna, vagy legalábbis nem Szalai Viktorral…
– Akkor minden másképpen alakult volna. Most is volt egy megkeresésem, hogy bokszoljak az UBO-övért, de sajnos az anyagi lehetőségeink ezt nem tették lehetővé. Nehéz összeszedni egy ilyen gála költségeit, sajnos a szponzorok nem igazán értékelik a küzdősportot, pedig ha egyszer eljönnének, saját szemükkel tapasztalhatnák meg, hogy milyen magas színvonalú szokott lenni egy-egy ilyen esemény. Idén ráadásul a televízió (a Digi Sport1 közvetít – a szerk.) is közvetít Szekszárdról, azt gondolom, ez már egy pozitív visszajelzése annak, hogy valamit csak jól csinálunk.

– Irigylem, ahogy beszél, ahogy csillog a szeme! Nem unja még ezt az egész cirkuszt?
– Nekem ez az életem. Tizenhárom éves koromban kezdtem bokszolni, azóta kitölti a mindennapjaimat. Eddig minden évben volt legalább egy mérkőzésem, tizenhét éve vagyok profi, ezzel kelek, ezzel fekszem. Olyan számomra a boksz, mint a drog. Ha egy napot nem edzek, már hiányzik, és másnap biztosan lemegyek a bokszterembe.

– Csak jelzem: maholnap negyvenéves lesz…
– Tudom, hogy sok időm már nincs hátra a sportágban, de ami visszavan, az a három-négy év, azt még tartalmasan szeretném eltölteni. Amíg kora reggel nem esik nehezemre felkelni elmenni futni, és amíg esténként, amikor fáradtan hazaérek a munkából, nem esik nehezemre edzeni egyet, addig csinálom. Ha viszont úgy érzem, hogy elég, ha jelez a testem vagy az eszem, akkor abba fogom hagyni, mert nem szeretném lerombolni mindazt, amit felépítettem.

– Vannak még álmai? Hisz még a nagy meccsben?
– Ha nem hinnék benne, nem csinálnám tovább. A menedzserem, Petrányi Zoltán azt mondta, tegyem a dolgom, jöjjön egy-két felhozó meccs, mert lát esélyt arra, hogy a közeljövőben megint egy komoly ellenfél ellen egy komoly címért bunyózhassak.