Néhány kör a boldogság

A megrendelt motor ugyan nem érkezett meg, de a gyári Hondától kölcsönkapott motorral így is megtehetett néhány kört ifjabb Ficza Ferenc a Paul Ricard-i versenypályán, Le Castellet-ben. A szekszárdi pilóta élete álma valósult meg azzal, hogy bemutatkozhatott a WTCC-ben.

Ficza Ferencnek hatalmas élményt jelentett, hogy ha csak néhány kör erejéig is, de beülhetett a Hondába a franciaországi versenyen (Fotó: Zengő Motorsport)

Ifjabb Ficza Ferenc WTCC-pilóta lett! A 19 éves fiatalember múlt szombaton a legismertebb magyar autóversenyző, Michelisz Norbert tavalyi Honda Civic-jével tehetett meg néhány kört a franciaországi versenypályán. A vasárnapi versenyen ugyan nem állhatott rajthoz, mert a Zengő Motorsport nem kapta meg időben az idei évre megrendelt motorját, de a gyári istálló kisegítette őket. Persze a versenyre nem adta oda az erőforrást – ez azért kockázatos lett volna, hiszen bármelyik autó elromolhat, és a két futam között nem lett volna mire kicserélni –, ám ifjabb Ficza Ferencnek az is életre szóló élményt jelentett, hogy legalább a teszteken beülhetett a Hondába.

„Nem tudok mást mondani, csak annyit, hogy fantasztikus élmény volt – fogalmazott ifjabb Ficza Ferenc. – Mindig is arról álmodtam, hogy egyszer eljutok a túraautó-világbajnokságba, még most is nehezen hiszem el, hogy ez megvalósult, ha csak néhány tesztkör erejéig is. Nem mondom, jó lett volna a versenyen is rajthoz állni, ám én így is nagyon boldog vagyok, hiszen egy ilyen erős mezőnyben körözhettem. Szeretném megköszönni a lehetőséget a Zengő Motorsportnak, s külön a csapatvezetőnek Zengő Zoltánnak, hogy bízott bennem, hogy megadta a lehetőséget. És nagyon hálás vagyok a szüleimnek, akik támogattak, nem beszélve a szponzoraimról, akik nélkül nem juthattam volna idáig. Hogy milyen volt beülni a Civicbe? Életreszóló élmény. Teljesen más, mint a Seat León, amit vezettem. Ez egy négyszáz lóerős autó, amely most le volt ugyan korlátozva, de így is brutálisan erős. Már nagyon várom, hogy versenyen is beleülhessek.”

A szekszárdi pilóta saját asztalánál (55) osztja az autogramokat

Ha minden jól megy, erre már a következő hétvégén, a Slovakiaringen sor kerülhet. A Mugen-manufaktúra ugyanis ígéretet tett arra, hogy a vb második futamára meglesz a motor, így végre sor kerülhet az igazi premierre.

„A Slovakiaring az egyik kedvenc pályám, nagyon sokat köröztem rajta korábban, más sorozatokban, például az ETCC-ben. Ez adhat egyfajta pluszt számomra a hétvégére – mondta Ficza Ferenc. – Konkrét céljaim azonban nincsenek, én már akkor boldog leszek, ha versenyről versenyre javulnak az eredményeim. Csodát nem várhatunk, hiszen köztudott, hogy mi a tavalyi fejlesztésű motorral megyünk majd, miközben a mezőnyben ott van két brutálisan erős gyári Citroën, három gyári Honda, két Lada és két Volvo, velük jelen helyzetünkben képtelenség felvenni a versenyt. Ezért nem is tűzök ki célokat magam elé, s a csapatvezetés is azt várja tőlünk, hogy épségben minden versenyen célba jutassuk az autót, hogy tapasztalatot szerezzünk a következő idényre, hogy minél több kilométer benne legyen a lábunkban. Újoncként nincs is realitása annak, hogy bármit elvárjak magamtól, ha valamelyik hétvégén sikerülne pontot szereznünk, az minden álmunk netovábbja lenne!”

A WTCC világbajnokság állomásai

Április 3.: Franciaország (Le Castellet). Április 17.: Szlovákia (Dunaszerdahely). Április 24.: Magyarország (Budapest, Hungaroring). Május 8.: Marokkó (Marrakesh). Május 28.: Németország (Nürburgring). Június 12.: Oroszország (Moszkva). Június 26.: Portugália (Vila Real). Augusztus 7.: Argentína Termas de Río Hondo). Szeptember 4.: Japán (Motegi). Szeptember 25.: Kína (Shanghai). November 6.: Thaiföld (Buriram). November 6.: Katar (Lusail).

Legolvasottabb

1
A hajléktalanszálló lakója a barcelonai olimpikon
2
Frontálisan ütközött két autó Szekszárdnál
3
Vascsövekkel támadtak Tolnán
4
Hat autó csúszott egymásnak Szekszárdon ma reggel
5
Zebrán ütöttek el egy embert Tamásiban, súlyos sérüléseket szenvedett
asztalitenisz
Madarász Dóra maradt talpon
Australian Open / 23 perce
Babosék a 32 között
Babos Tímea francia társával, Kristina Mladenoviccsal 7:5, 6:3-ra legyőzte a Xenia Knoll, Natela Dzalamidze svájci, orosz kettőst.
Gyász
Fájdalommal tudatjuk, hogy életének 90. évében elhunyt BÚS PÁL a Kajdacsi Általános Iskola nyugalmazott igazgatója és tanára. Kívánsága szerint szűk családi körben helyeztük örök nyugalomra szeretett felesége mellett Szekszárdon, az alsóvárosi temető 11-es urnafalában. Hivatásának és családjának élő jó embert veszítettünk el. Gyászolják gyermekei, menye, veje, unokái és dédunokái. Emléke és példája velünk marad.
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FÁBIÁN MÁRTON 68 éves korában elhunyt. Temetése 2018. január 22-én, hétfőn 15 órakor lesz a kakasdi temetőben. Előtte 14.15 órakor gyászmisét tartunk lelki üdvéért. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy GERGELY MENYHÉRT volt mőcsényi lakos volt MÁV dolgozó életének 88. évében elhunyt. Temetése 2018. január 19-én, pénteken 13 órakor lesz a bonyhádi evangélikus temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MÉZES JÁNOSNÉ szül. Fritsi Mária 85 éves korában elhunyt. Temetése 2018. január 19-én, pénteken 11 órakor lesz a zombai temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
Jöjjetek én hozzám mindnyájan, akik megfáradtatok én megnyugvást adok nektek Mély fájdalommal, de Isten akaratában megnyugodva tudatjuk mindazokkal, akik szerették és ismerték, hogy FARKAS FERENCNÉ (született: Dömötör Lídia) 2018. január 15-én, életének 78. évében türelemmel viselt hosszú betegsége után elhunyt. Szeretett halottunktól 2018. január 20-án 13 órakor veszünk végső búcsút a dunaszentgyörgyi temető ravatalozójában. Gyászolja: Férje, Lánya, Unokái
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy DR. RAJNAI GYULÁNÉ sz. Póth Erzsébet 97 éves korában elhunyt. Temetése 2018. január 18-án, csütörtökön 15 órakor lesz a váraljai temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PESTI JÁNOSNÉ szül. Takács Anna (zombai, volt szentgáli lakos) 92. évében csendesen elhunyt. Temetése 2018. január 19-én, pénteken 15 órakor lesz a zombai temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy DR. DANKÓ ISTVÁNNÉ szül. Barna Katalin tolnai lakos 82 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2018. január 19-én, pénteken 10.30 órakor lesz a mözsi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SIK MÁRIA volt Gemenc Volán dolgozó nyugalmazott adótanácsadó szekszárdi lakos 76 éves korában csendesen elhunyt. Szerettünk hamvasztás utáni végső nyugalomra helyezése 2018. január 19-én, pénteken 11 órakor lesz a szekszárdi alsóvárosi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló szerettei
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZÁSZI GYÖRGYNÉ szül. Werner Mária mözsi lakos 84 éves korában csendesen elhunyt. Végső nyugalomra helyezése 2018. január 19-én, pénteken 12 órakor lesz a mözsi katolikus temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZÖLLŐSI LÁSZLÓNÉ Szül: Sárosdi Mária Julianna volt Szekszárd, Szőlőhegy utcai lakos 58 éves korában csendesen elhunyt. Végső nyugalomra helyezése 2018. január 19-én, pénteken 15 órakor lesz a bölcskei temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
MEGEMLÉKEZÉS KOLESZÁR MIHÁLY volt szedresi polgármester halálának 1. évfordulójára "Elvitted a derűt, a fényt, a meleget, csak egy sugarat hagytál itt, az emlékeket. Hiányodat feldolgozni nem lehet, csak próbálkozunk élni nélküled!" Gyászoló szeretteid
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy GÁRDAI JÓZSEF szedresi lakos életének 80. évében csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni végső nyugalomra helyezése 2018. január 18-án, csütörtökön 13 órakor lesz a szedresi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
"Csak munka és küzdelem volt életed, legyen békés a pihenésed." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy GÁLFI SÁNDOR faddi lakos 84 éves korában elhunyt. Temetése 2018. január 17-én, szerdán 11 órakor lesz a faddi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
Összetört szívvel tudatjuk, hogy életünk ígérete, értelme, csodája, egyetlen gyermekünk és a legdrágább APA HORVÁTH ZALÁN 47.éves korában, váratlan hirtelenséggel elment……elvette tőlünk az ég……. Súlytotta Őt a sors végzetes betegséggel, ezernyi bajjal, de aztán jött és segített egy ANGYAL. Amikor élete szebb, boldogabb lett, a betegség akkor törte félbe, akkor lett vége. Halkan ment el, mégis tudja, érzi, siratja a világ. Szívében vitte kincseit, élete és szerettei gyönyörű emlékeit. De a lelke örökre itt maradt, szerettei szívében, ezüstcsillagban a messzeségben, minden szál virágban, a ragyogó napsugárban. A Balaton selymes kék vízében, záporozó könnyeink minden cseppjében. A Mátra illatában, a Kékes tető csillogó fehér havában. Mindig halljuk kedves hangját, érezzük gyermeki és APAi szeretetét, látjuk vigyázó tekintetét és életünk végéig szorítjuk simogató kezét. Utolsó üdvözlettel búcsúzik szeretteitől, rokonaitól, barátaitól, volt munkatársaitól, ismerőseitől: „Búcsúzom, de ott leszek ahol a szél zúg,a nap nevet, Búcsúzom, de itt marad belőlem néhány pillanat…” Kérésére csendben-ahogy élt és ahogy elment-szűk családi körben helyeztük hamvait végtelen nyugalomba. Gyászoló szerettei….
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KÖMÜVES SÁNDORNÉ szül. Csóka Katalin 73 éves korában elhunyt. Temetése 2018. január 17-én, szerdán 15 órakor lesz a dunaszentgyörgyi temetőben. Gyászoló család
MEGEMLÉKEZÉS GÄNSZLER ISTVÁN 1944-1993 "A neved szél simogatja egy táblán Az örök kék ég alatt az örök magány. Mégis bennünk élsz tovább Mert az emlék erősebb mint a halál." KARDOS CSABA 1987-2014 "Vándor, ki erre jársz Itt egy szomorú emléket látsz. Egy fiatal férfit takar e föld Lehajtott fejjel idézd fel őt. Dacolt a veszéllyel szűntelen Végül mégis ő ment el vesztesen." Istenem, bánj velük szépen!
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FOKOS ISTVÁN 63 éves korában elhunyt. Temetése 2018. január 16-án, kedden 11 órakor lesz a pörbölyi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HORVÁTH LÁSZLÓNÉ szül. Taksonyi Mária Magdolna volt Szekszárd, Árpád u.-i lakos 76 éves korában csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni végső nyugalomra helyezése 2018. január 16-án, kedden 15 órakor lesz a szekszárdi alsóvárosi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KLEM FERENCNÉ szül. Landwerth Teréz mözsi lakos 93 éves korában csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni végső nyugalomra helyezése 2018. január 17-én, szerdán 15 órakor lesz a mözsi katolikus temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
jobb minőség / 34 perce
Hamarosan belép a lakossági vezetékespiacra a magyar Vodafone
katasztrófavédelem / 39 perce
Társasházak: a kéményeket sormunkában ellenőrzik
Teremfoci / 1 órája
A kieséses szakasz jön a téli focikupán
European Festival Awards / 1 órája
A Szigeté volt az év legjobb zenei felhozatala 2017-ben
premier / 2 órája
Romániában is bemutatják A Viszkist
Australian Open / 2 órája
Fucsovics bravúrral a harmadik fordulóban