Kultúra

2017.06.26. 13:35

Szervezők és résztvevők is kitettek magukért

Mindenki értette a dolgát, a zsűrinek nem volt könnyű kiválasztani a győztest.

Hanol Erzsébet ([email protected])

Gyakorlat – válaszolta Nyúl Ferenc, a Bogyiszlói Hagyományőrző Egyesület senior csapatának tagja, amikor afelől érdeklődtünk a szombati bogyiszlói aratónapon, min múlik a jó aratás. Hozzátette: olyan egetverő gyakorlata már neki sincs, hiszen jó ideje a kombájnok vették át a munkát, de emlékszik rá, hogy a hatvanas évek elején még kézzel kellett aratni. Volt olyan év, amikor annyira vizes volt a föld, hogy gépekkel nem lehetett rámenni, ezért a parcellákat kiosztották a tagoknak, hogy takarítsák be a gabonát.[caption id="" align="alignleft" width="650"] Nyolc csapat aratott a Nagyszögben kijelölt helyszínen (Fotó: Makovics Kornél)
[/caption]

Még ha nem is az éves termés, de a szombati programnak is volt tétje. A hagyományos rendezvényen ugyanis aratócsapatok versenyeztek. A Bogyiszlói Hagyományőrző Egyesület ifi, felnőtt és senior csapattal képviseltette magát, indult a Bogyiszlóért Kultúráért Egyesület és a Szekszárd-Újvárosi Római Katolikus Társaskör. Érkeztek aratók Érsekcsanádról és Sárszentlőrincről is, valamint a vajdasági Törökfaluból.

A csapatok a Tájházban gyülekeztek, aztán különböző járművekkel – ki autóval, ki csónakkal – közelítették meg az aratásra kijelölt helyszínt a Nagyszögben. A szervezők itt mangalicazsíros kenyérrel, hűs italokkal fogadták a csapatokat és az érdeklődőket, ugyanis több falubeli kilátogatott a helyszínre. Természetesen a versenyzők is készültek. Amíg a férfiak az utolsó simításokat végezték a kaszákon, addig az asszonyok megterítettek a reggelihez. Szalámi, szalonna, házi sajt, kenyér adott erőt a munkához, de egy kis aratópálinka is akadt mindenütt. S mire felhangzott a kezdést jelző kolompolás, a Bogyiszlói Zenekar is muzsikálni kezdett.

Törökfalu nyert

Öttagú zsűri értékelte a csapatok öltözékét, a szerszámokat, a reggelit, a kepék minőségét, keresztberakását, a learatott terület tisztaságát és az összbenyomást. Németh József zsűritag elmondta, hogy jó minőségű munkát végeztek a csapatok, látszott rajtuk, hogy értenek hozzá. Így a döntéshozatal nem volt egyszerű, végül a törökfalui csapat lett az első, a Bogyiszlóért Kultúráért Egyesület a második és a Szekszárd-Újvárosi Római Katolikus Társaskör a harmadik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!