Volt egyszer egy Rózsa középiskola

A régi mondás szerint: utólag mindenki bölcsebb. Nos, az élet az akkori tantestület aggodalmait igazolta, persze utólag. Nem értették, hogy miért volt erre szükség, amikor akkor is, és manapság is nagy szükség volt és van érettségizett szakmunkásokra.

A szekszárdi Rózsa Ferenc Műszaki Szakközépiskoláról van szó, ahol gépészeket, elektrotechnikusokat, épületgépészeket, informatikusokat képeztek, s aki kapcsolatba került vele, egyszerűen csak Rózsaként emlegette. Ebből az iskolából került ki a megye középvezetőinek java. Ritka az a tanuló, aki ne nosztalgiával emlegetné az iskolát. 

Aztán jött a rendszerváltozás: az ipari üzemek sorra tönkrementek, vagy átalakultak, esetleg magánkézbe kerültek, s az akkori „bölcs” honatyák  gimnáziumi osztályok létesítésében látták a megoldást a válság kezelésére. A gépeket, berendezéseket, műszereket szinte hulladék áron eladták, vagy könyvjóváírással más intézmény átvette. (A drágán képezhető szakik helyett jóval olcsóbb volt gimnazistákat képezni, nem beszélve arról, hogy a gimisekre még további tanulás – továbbtanulás – várt.)

A Rózsában is elindult ez a folyamat. Néhány év múlva csak az informatika emlékeztetett arra, hogy itt műszaki tantárgyakat tanítottak korábban. Kiváló oktató gárdával rendelkezdett. Értéket képviselt. Egy jól működő tantestület nem az ott dolgozók számától függ, hanem az évtizedek alatt összeszokott tanár-egyéniségek húzó erejétől válik azzá, és ez lett semmivé egyik évről a másikra.

A váltásnak komoly vesztesei voltak a műszakis tanárok. Látva a változás-változtatás irányát, egyesek önként, mások kényszerből új munkahelyet kerestek maguknak. Ahány tanár volt, annyi helyre került, vagy iskolákon kívül helyezkedett el.

Az összetartozás érzése nagy erő, ezért úgy döntöttek, hogy évente egyszer nosztalgiából össze-összegyűlnek, hogy meghallgassák egymás ügyes-bajos dolgait. Ezt a hagyományt csak a covid járvány szakította meg, s két év kihagyás után – komoly újjászervezési munkával – idén újra folytatták. 

A találkozási öröm-pillanatok elmúltával asztalhoz ültek, és kezdődhetett a több órán át tartó kötetlen beszélgetés. A bemelegítés idén gulyásleves volt csipetkével, medvehagymás pogácsával, s a lélekemelő szekszárdi vörösborral. A beszélgetés témája természetesen a fiatalságuk volt, mely a Rózsa fénykorára esett, s az öregedés, amely mindanyiunkat szerénységre tanít. S az a reményük, hogy még egy pár évig tanulhatják a szerénységet.