bukovinai székelyek

2017.07.29. 13:46

Augusztus elején lesz a nemzetközi folklórfesztivál Bonyhádon

Hargitai Éva

 

Kiállításmegnyitókkal veszi kezdetét idén augusztus 4-én a „Bukovinai Találkozások” XXVIII. Nemzetközi Folklórfesztivál, amelynek hazai fő szervezője a Bukovinai Székelyek Országos Szövetsége. Az ünnepélyes megnyitón elhangzó köszöntőket követően veszi kezdetét a hagyományőrző műsor a leánykéréssel és siratóesttel.

A program idén némiképp eltér a korábbiaktól, mert míg régebben a színpadi produkciókon volt a hangsúly, addig idén egy lakodalmast szerveztek meg, ezzel is közelebb víve azt az érdeklődőkhöz. Augusztus 5-én, szombaton 14 órai kezdettel kezdődik a lakodalmas főprogram. A vőlegényes ház a Völgységi Múzeum udvarán lesz. Itt a jövendőbeli férjet – akit Jakab Tamás személyesít meg – Hőgyész, Izmény, Kisdorog, Kakasd, Tevel, Nagymányok, Kéty, Dombóvár, Déva, Csernakeresztúr, Madéfalva, Pancsova csoportjainak közreműködésével indítják útnak.

Eközben a menyasszonyos háznál, azaz a templom mellett kialakított színpadnál Gara, Cikó, Palotabozsok, Bonyhád, Bátaszék, Csátalja, Érd, Mohács, Himesháza, Véménd, Vaskút és Somberek hagyományőrző csoportjainak részvételével öltöztetik, búcsúztatják majd a menyasszonyt, azaz Kertész Hangát.

Ezt követi majd az ünnepi istentisztelet, az esküvői menet és a lakodalom, amelynek a Vörösmarty Mihály Általános Iskola udvara lesz a helyszíne. Természetesen itt is színes forgatag várja majd a résztvevőket, a hazai hagyományőrző együttesek mellett lengyel, ukrán és romániai vendég fellépőkkel. A vasárnap a „Szomszédolásról” szól majd, azaz Nagymányok, Kéty, Tevel, Gara, Hőgyész ad majd otthont a vendég gyüttesek műsorának.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!