Miért ne legyek nevelőszülő?

Munkatársunktól

[email protected]

Tengelic Héttagú családomból mindenki más-másfelé futkos hétköznapokon. Ki dolgozni, ki tanulni, ki egyetemre, szóval a közös ebéd gondolata is reménytelen. Ilyenkor nem is főzök, mindenki ott eszik, ahol éppen van. Egyedül én vagyok néhány napon pont dél körül itthon. Legtöbbször elfelejtem, de ha időben sikerül kivennem a fagyasztóból valamit, akkor meleget ebédelhetek. Hogy mit fogok enni aznap, szinte soha nem tudom. Íme, a véletlenre bíztam valamit, ami érint. Ennél sokkal gyakrabban kockáztatok. Akkor is, ha egy ismeretlen helyen vásárolok, akkor is, ha gyümölcsfát ültetek: ki tudja, milyen lesz a termése.

A legkomolyabb rizikót akkor vállaltam, amikor a gyermekeimet befogadtam. Ha jobban meggondoljuk, nem tudhattam előre, kire is mondok igent, amikor elindult az életük. Fogalmam sem volt, hogy aki bennem növekszik, fiú-e vagy lány, hullámos vagy egyenes lesz a haja, kék, zöld vagy barna a szeme, hogy mi érdekli majd inkább, sőt azt sem, hogy egészségesen fognak-e világra jönni.

Az az érdekes, hogy egyetlen pillanatra sem emlékszem vissza, amikor egyáltalán felmerültek volna bennem ezek a kérdések. Természetesen gondolkodtam a babáimon, de nem kérdésként, hanem várakozással: alig vártam, hogy megismerhessem őket. És bár a faluban volt olyan, aki a harmadik után benézve a babakocsiba, elnevette magát: „á, olyan, mint a többi!”, nekem nagyon is különbözőnek tűntek és tűnnek a mai napig. Fantasztikus látni, ahogy kinyílik az életük, mint egy titokzatos, gyönyörű virág bimbója. Kimondhatatlan hála van bennem, ha csak rágondolok, hogy része lehettem ennek a csodának.

A gyermek tehát mindig ismeretlenként érkezik. Mivel nevelek eltérő fejlődésűt is, még azt sem mondhatom őszintén, hogy fő az egészség, mert ennél sokkal többet ad nekem, hogy mennyi szeretet és őszinte ragaszkodás van a mi sérült kisfiunkban.

Az érdekes az, hogy miközben komoly kampány megy egy-egy kóbor kutya vagy cica jó gazdára találásáért, addig alig van szó arról, hogy mennyi kisgyerek él állami gondozásban. Ezek a lurkók nem azért kerültek oda, mert rosszabbak vagy csúnyábbak a többieknél. Egyszerűen annyira rémes körülmények közé érkeztek vagy kerültek, hogy annál még a nevelőotthon is jobb megoldásnak tűnt. Ez még mindig nem azt jelenti, hogy ideális helyen vannak, csak hogy kapnak rendszeresen enni-inni, van évszaknak megfelelő ruhájuk, fedél a fejük felett. Ám hogy személyes odafigyelést kapnak-e egy ekkora intézményben, azt talán nem is kell taglalnom: sajnos biztosan nem.

Márpedig egy embernek a testi szükségletei mellett legalább olyan fontos az, hogy megélhesse: szeretik és elfogadják. A naponkénti teljes odafordulás, osztatlan figyelem, jó szó, biztatás, simogatás, ölelés, segítség és pici figyelmesség nélkül nem fognak jól fejlődni soha a gyerekek. Gyengül az érdeklődésük, a tűrőképességük, az ellenállóképességük. Hamarabb megbetegszenek, leromlik az iskolai teljesítményük, lankad a jókedvük, csibészségekkel próbálnak egy kis figyelmet kicsiholni maguknak. És ilyenkor szoktuk azt mondani, hogy lám, a nevelőotthonos gyerekek rosszak. Pedig csak így reagálják le azt, ami iszonyatosan nehéz nekik. Mindannyiunknak szüksége van rá, hogy szeressék. De hol vannak azok, akik ezt meg tudnák adni?

Tudták, hogy készül az ecet? Gyümölcsöket hagynak nyitott helyen gondozatlanul és a folyamat magától megindul. Az édes, jóízű gyümölcs csípős és savanyú lesz. Két szomorú igazság is eszembe jutott erről. Az, hogy az anyaméh gyümölcse a gyermek és nem mindegy, hogy mivé lesz, és hogy a Lélek gyümölcse a szeretet, ami szintén – el nem használva – megecetesedhet. Be tud savanyodni az életünk, ha nem „szeretjük el” a bennünk lévő melegséget, gondoskodásra való készséget, elfogadást.

Ne pazaroljuk hát el a kapott jót! Ha valamiért nem született gyerek a családban, vagy annyi született, hogy még maradt szabad kapacitás. Ha nem érkezett meg a várva várt unoka, vagy csak olyan messze lakik, hogy bennünk rekednek az ölelések. Ha egyedül maradtunk, kifutottunk az időből és hiányzik egy gyermek ragaszkodása. Ha van szabad felhasználású szeretetünk, ne hagyjuk megecetesedni! Éljük meg az élet teljességét és ajándékozzuk meg egy lehetőséggel a boldog életre Jézus egyik kistestvérét!

Itt van hát a kérdés, a válasz pedig a tiéd: Miért ne legyek nevelőszülő?

A lélek gyümölcse a szeretet. Ha van szabad felhasználású szeretetünk, ne hagyjuk megecetesedni!