Tevel

2021.01.27. 19:10

Sikeresen pályáztak orvosi eszközökre

Rónai Gábor

Fotó: A szerző felvétele

Sikeresen pályázott orvosi eszközök beszerzésére Tevel a Magyar Falu Program keretein belül. A közel hárommillió forintból megvásárolt eszközöket Fazekas Attila polgármester adta át dr. Csap László háziorvosnak és Heidecker Barbara védőnőnek.

Egyebek mellett vizsgálóasztallal, vérnyomásmérőkkel, vércukorszint-mérőkkel, EKG-készülékkel és defibrillátorral is gazdagodott a falu. Fazekas Attila elmondta, előzetesen egyeztetett dr. Csap Lászlóval, s közösen határoztak arról, hogy mire fordítsák az elnyert összeget.

„Az volt a célunk, hogy a beszerzett eszközökkel hatékonyabbá tegyük az orvosi ellátást, amiből a teveli lakosság is profitál majd” – húzta alá a polgármester. A védőnői szolgálatnak babamérleget, vérnyomásmérőt vércukorszint-mérőt vitt a faluvezető.

Dr. Csap László közel egy éve látja el az orvosi feladatokat a településen. Dr. Muráti György nyolc évvel ezelőtti nyugdíjba vonulása után dr. Sebestyén József Zsigmond helyettesítőként, heti néhány órában foglalkozott a betegekkel. Jelenleg napi szinten biztosított az orvosi ellátás.

Borítóképünk: az eszközöket Fazekas Attila polgármester adta át dr. Csap László háziorvosnak

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!