Garázdaság

2017.10.07. 09:00

Ütötte, rúgta a férfi a volt barátnőjét

Garázdaság és könnyű testi sértés vétsége miatt emelt vádat egy 43 éves mórágyi férfi ellen a Szekszárdi Járási és Nyomozó Ügyészség, tájékoztatott dr. Kiss Yvette, a Tolna Megyei Főügyészség sajtószóvivője.

Ihárosi Ibolya

A vádlott és a sértett élettársi kapcsolata 2016-ban ért véget, de ebbe a férfi nem tudott belenyugodni. Február 8-án este a vádlott az egyik szekszárdi sörözőben italozott, amikor fél 9 körül baráti társasággal érkezett a vádlott volt élettársa, a 29 éves szekszárdi nő. A férfi ekkor a bárpultnál ült, de amint meglátta a sértettet, odament hozzá, és a hajánál fogva a pulthoz húzta, majd becsületsértő kifejezések és szidalmazások közepette 6-7 alkalommal megütötte a nő arcát és többször sípcsonton és combon rúgta. A már síró sértettet a barátnője úgy próbálta védeni hogy a sértett és a vádlott közé állt, illetve igyekezett a nőt az ajtó felé húzni. Amikor a sértettnek sikerült kiszabadulnia a vádlott fogásából, kimentek a söröző elé, és telefonon értesítették a rendőrséget.

A vádlott utánuk ment és ismét nekitámadt a sértettnek, akinek a barátnője ekkor is közéjük állt, emiatt a vádlott egyik rúgása őt is elérte. A férfi újabb rúgása következtében a sértett elveszítette egyensúlyát és háttal egy beton virágtartónak esett. A garázdaságnak a rendőrök vetettek véget. A sértett a bántalmazás következtében nyolc napon belül gyógyuló zúzódásos sérüléseket szenvedett, aki ezek miatt joghatályos magánindítványt terjesztett elő a vádlottal szemben.

A férfi 2016-ban kétszer is állt bíróság előtt garázdaság, illetve vagyon elleni bűncselekmény vádjával. Vele szemben végrehajtásában felfüggesztett fogház fokozatú szabadságvesztés büntetés kiszabását szorgalmazza az ügyészség.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!