Kajak-kenu

2021.09.21. 19:04

Világbajnokok is rajthoz álltak a szekszárdi kupán

Szombaton rendezték a II. Sió Kajak-Kenu Kupát, mely a honi szövetség által életre hívott Marathon Chal­lenge harmadik állomása is volt egyben.

Munkatársunktól

Fotó: Mártonfai Dénes

Annak ellenére, hogy a hétvégén további két tradicionális versenyt is tartottak Szegeden, illetve Budapesten, huszonhárom klub több mint négyszáz sportolója mérte össze az erejét a Sión. A verseny rendhagyó módon zajlott, hiszen máshol volt a rajt és a befutó, így egy hatalmas karaván indult el Sióagárdra, hogy a hídfőtől elinduljanak a négy, illetve hét kilométeres futamok a legkisebbektől a masters korosztályig, s beérjenek a szekszárdi kajakházhoz.

„A rendezvény megvalósítása rengeteg feladattal járt, de megmutatta Szekszárd és környéke, hogy egy közösség vagyunk, így számos szervezet, önkormányzat, vállalat és iskola segítségére támaszkodhatunk – kezdte Inger Nikoletta főszervező. – A versenyünk időpontját nem véletlenül tettük a város egyik legnagyobb ünnepségének hétvégéjére, több ponton kívántuk összefűzni az eseményeket. Idén próbajelleggel hívtuk életre szabadidős futamunkat, melybe minden hobbisportoló nevezhetett kajakkal, kenuval vagy SUP-pal, egyéniben vagy csapatban. Meglepetésünkre ötven szabadidő-sportoló állt rajthoz, és egy igazán hangulatos verseny kerekedett belőle” – fogalmazott a Szekszárdi Kajak-Kenu SE edzője.

SUP-on, kajakban és kenuban bárki rajthoz állhatott
Fotó: Mártonfai Dénes

Többek között Orbán Attila, a Tolna Megyei Önkormányzat közgyűlési alelnöke férfi SUP kategóriában teljesítette a távot, de masters kategóriában Storcz Botond háromszoros olimpiai bajnok kajakozónk is hatalmas csatát vívott Szakály Viktor maraton-világbajnokkal.

A fő versenyszámok mégis a felnőtt női és férfi egyéni számok voltak, ahol számos világ- és Európa-bajnok állt rajthoz. Ezen futamok eredményhirdetése a szombat esti koncert előtt az Őszi Fesztivál nagy színpadán zajlott.

A női egyéni szám dobogójára két szekszárdi kajakos is felállhatott: a harmadik helyezett Korsós Zsófia (balra) és az ezüstérmes Nagy Viktória (jobbra) között a győriek világ- és Európa-bajnoka, Czéllai-Vörös Zsófia (Fotó: Ruip Gergő)

A női futamot a kétszeres világ- és Európa-bajnok Czéllai-Vörös Zsófia nyerte, megelőzve két szekszárdit, az ifjúsági korosztályban hasonló eredményeket elérő Nagy Viktóriát és Korsós Zsófiát. A férfi futamban a győri Erdélyi Tamás ifjúsági vb-győztes állhatott a dobogó legfelső fokára, aki páros társát, a korábban tolnai színekben világ- és Európa-bajnoki címet szerző Boros Adriánt utasított maga mögé, harmadik helyen pedig Zoboki Zoltán gödi U23-as Eb-ezüstérmes versenyző végzett.

Az összesített csapatversenyt a szekszárdi klub nyerte, melyről Inger Nikoletta úgy fogalmazott, hogy mindenki igyekezett a maximumot kihozni magából, így remekül helyt tudtak állni a megmérettetésen. (A teljes eredménylistát ide kattintva böngészheti.)

„A jövőben a városba érkezőket és egyre több helyi lakost szeretnénk biztatni a részvételre, ezzel is bővítve a város fesztiváljának kínálatát” – zárta a verseny főszervezője.

Borítóképünkön: Sióagárdtól rajtoltak el a versenyzők.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!