női nb i-es kosár

2017.10.14. 22:50

A PINKK kiütésével köszörülte ki a csorbát a KSC! (+Galéria)

Minden negyedet megnyerve magabiztosan győzte le a PINKK-Pécsi 424 együttesét az Atomerőmű KSC Szekszárd, ezzel kettőből két győzelemmel áll Djokics Zseljko együttese a női élvonalban.

Berg Sándor, fotós: Makovics Kornél

Vérbeli szomszédvári rangadót játszott egymással a Szekszárd és a Pécs, amely mérkőzés a késői időpont ellenére is rengeteg szurkolót vonzott. Djokics Zseljko együttesének kemény védekezése ezúttal is sikerre vezetett, a KSC mind a négy játékrészt megnyerte. Krnjics Szárá klasszis teljesítményét nyújtott, a center 20 ponttal, 8 lepattanóval, 3-3 gólpasszal, kiharcolt faulttal és blokkal, összesen 31 (!) IBM-ponttal zárt. Mellette Gereben Lívia is kimagaslott a csapatból, a fiatal játékos 7-7 pontot és kiharcolt faultot, 5 lepattanót és 4 asszisztot tett a közösbe.

A szekszárdiak csütörtökön Nymburkban játszanak Európa-kupa-mérkőzést (19 óra), vasárnap pedig Győrben vendégszerepelnek a bajnokságban (17 óra). A következő hazai mérkőzését október 25-én (szerda) játsszák Studer Ágnesék, akkor a portugál Barreiro érkezik Ek-meccsre (18 óra), szombaton pedig a ZTE-t látják vendégül a tolnai megyeszékhelyen.

Női NB I, 4. forduló

Atomerőmű KSC Szekszárd–PINKK-Pécsi 424 76–49 (16–13, 23–10, 16–14, 21–12). Szekszárd, 600 néző. V: Cziffra, Minár, Csabai-Kaskötő. SZEKSZÁRD: Studer Á., Theodoreán 4, Erkic 9, Bálint 11/9, McCall 8. Csere: KRNJICS 20, GEREBEN 7, Mansaré 4, Oblak 9/3, Kiss V. 2, Studer Zs. 2, Antóni. Vezetőedző: Djokics Zseljko. PINKK: Samburska 5/3, Gémes-Sarok 7, Benke 3/3, Slaughter 2, CHESLEK 7. Csere: Jakovina 8, Ruják 5/3, Kovalcsik 2, Sánta 4, Raus 2, Zsilinszky 3, Séra 1. Vezetőedző: Jens Tillman.

Mezőnybeli dobószázalék: 26/48 (54.2%), illetve 10/29 (34.4 %). Hárompontosok dobószázaléka: 4/15 (26.7%), illetve 3/11 (27.3%). Büntetők dobószázaléka: 12/15 (80%), illetve 20/30 (66.7%).

Lepattanók (támadó): 36 (9), illetve 38 (9). Legtöbb lepattanó: Krnjics 8, Gereben 5, McCall, Oblak 4-4, illetve Cheslek 14, Jakovina 4.

Gólpasszok: 19, illetve 5. Legtöbb gólpassz: Gereben, Oblak 4-4, Krnjics, Erkic 3-3, illetve Jakovina, Samburska 2-2.

Szerzett/eladott labda: 11/11, illetve 7/24.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!