Beiskolázás

2017.08.16. 12:20

Minden segítség jól jön az iskolakezdés terheihez

A családok számára – különösen ahol több gyermek van, és csekélyebb jövedelemből élnek – nagy megterhelést jelent az iskolakezdés. Ezen próbálnak meg enyhíteni az önkormányzatok is lehetőségeikhez mérten több-kevesebb támogatással.

Hargitai Éva

Nézelődés az írószerboltban. Az iskolakezdés tetemes költségeinek fedezéséhez minden támogatás jól jön a családoknak

Fotó: Mártonfai Dénes

Pakson például nincs külön beiskolázási támogatás, van viszont helyi rendkívüli települési támogatás, amelyet ilyen célra is lehet igényelni, és a tapasztalatok szerint a tanévkezdés táján többen is igényelik, mint az év más időszakaiban – tájékoztatta lapunkat Badics Istvánné, a szociális osztály vezetője. Az alacsony jövedelemből élők kérhetik ezt a fajta segítséget. Az összeg nagyságát egyéni elbírálás alapján határozzák meg. Évente legfeljebb háromszor igényelhető a támogatás, illetve különösen indokolt esetben további két alkalommal.

Dombóváron a szociális ellátásokról szóló rendelet szabályozza a beiskolázási támogatás kiadását. Kiss Béla alpolgármester elmondta, azok igényelhetik, akik nem részesülnek rendszeres gyermekvédelmi támogatásban. Július végétől szeptember 30-ig lehet igényelni az önkormányzatnál a támogatást. Eddig 7-8 szülő nyújtotta be kérelmét. Az önkormányzat Erzsébet-utalvány formájában adja ki a támogatást.

A kisebb településeken is igyekeznek támogatni a családokat a gyermekek beiskolázásában.

Bátaapáti képviselő-testületének döntése szerint az első osztályos diákok – évente kétszeri, augusztusi és decemberi kifizetéssel – 50 ezer forint, a 2–4. osztályos diákok 28 ezer forint, az általános iskolai felső tagozatosok 17 ezer forint, a közép- és felsőfokú nappali oktatásban tanuló diákok 20 ezer forint, az első vagy másoddiplomás levelező tagozatos felsőfokú diákok, vagy a középfokú és szakmát adó esti tagozatos tanulók 15 ezer forint beiskolázási támogatásra jogosultak. Ezenfelül átvállalják az óvodások egyhavi térítési díját azon családoktól, amelyek térítési díjat fizetnének.

A megye legkisebb lélekszámú településén, Murgán szociális rendeletben szabályozták a beiskolázási támogatást – tájékoztatta lapunkat Felkl Márton polgármester. A faluvezető azt is elmondta, hogy a rendszeres gyermekvédelmi támogatásban részesülő családok igényelhetnek az óvodások után 5000, az iskolások után, egészen a felsőoktatásban tanulókig pedig 10 ezer forint támogatást.

Állami támogatás

Szekszárd sem nevesített külön beiskolázási támogatást, hanem rendkívüli települési támogatást nyújt közel 400 gyermek részére fejenként 5000 forint összegben. A rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény keretében pedig állami támogatásként 2017 augusztusában 732 gyermek részesül Erzsébet-utalványban a városban. Ebből a 252 halmozottan hátrányos, illetve hátrányos helyzetű gyermek 6500, míg 480 gyermek 6000 forint utalványban részesül. Ugyanakkor 12 gyermek kiegészítő gyermekvédelmi kedvezményt kap, melynek összege 8400 forint pénzbeli juttatásként.

Bonyhád város önkormányzata is fontosnak tartja a családok támogatását. A településen azok részesülhetnek iskolakezdéshez nyújtott települési támogatásban, akik nem jogosultak rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre, illetve más formában ingyenes tankönyvre, nappali tagozaton tanulnak, de még nem töltötték be 25. életévüket, és a családban az egy főre jutó jövedelem nem haladja meg az 57 ezer forintot, illetve egyedül élő esetén a 71.250 forintot. A támogatás összege egyéni elbírálás alapján változik, és legfeljebb 20 ezer forint lehet.

Emellett az önkormányzat rászorultság esetén egy-egy családnak a gyermekek iskolába járásához is támogatást nyújthat.

Akik rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülnek, augusztusban – a hátrányos helyzettől függően – 6000 vagy 6500 forint értékű Erzsébet-utalványt vehetnek át az önkormányzati hivatalban.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!