Tündérszépek

2021.07.23. 13:55

Henivel nem jó ujjat húzni – amilyen törékeny, olyan erős a fiatal szépség

Katona Henrietta hét év küzdősporttal a háta mögött nevezett a Tündérszépekre, és Tolna megyét képviseli majd a döntőben.

Sz. A.

A 18 éves szekszárdi lány szerint minden életszakasznak megvan a maga varázsa. Vallja: ő most van abban a korban, amikor egy szépségversenyen érdemes elindulni, és meg kell ragadni minden alkalmat. Ezért is nevezett a Tündérszépekre, számítása pedig bejött, hiszen ő képviseli Tolna megyét az országos döntőben. Heni azonban nem csak bájos, de erős fiatal lány is, aki meg tudja védeni magát.

A gimnazista lány ugyanis hét évig foglalkozott küzdősportokkal. Öt évig takewandózott, két évig pedig a Wing Chun Kung-fút űzte. A jövő évi érettségire készülve most kicsit szünetelteti ezt, de a mozgással nem állt le. Otthon, saját testúlyos edzésekkel tartja karban magát. A gimi után tovább is szeretne majd tanulni, lehetőség szerint fővárosi vagy Budapest-közeli egyetemen, főiskolán. Heni szerint egyébként nem csak a külső szépség fontos, hanem a belső értékek, így például az alázatosság, a rugalmasság, a jó megoldóképesség is.

A szekszárdi diáklány legnagyobb támogatója a családja egyébként a Tündérszépeken.

– Van egy tízéves öcsém, akivel nagyon különleges a kapcsolatunk, és ráadásul egy napon születtünk – mesélte Heni, akire hamarosan újabb élmények várnak, méghozzá a döntő felkészítő táborában, augusztus végén.

A siófoki táborban háziasszony-mentorként az Európa legszebbjének választott Kocsis Korinna szépségkirálynő, valamint két mentortársa, a Magyarország Szépe címet 2018-ban elnyerő Szarvas Andrea, valamint a szintén 2018-as BLife szépségkirálynő, Miss Queen első udvarhölgy, divatmodell Eszenyi Eszter segít majd a 22 döntősnek, hogy kihozzák magukból a legjobbat a fináléban.

 

Nézd meg Heni összes fotóját!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!