Tündérszépek

Tündérszépek

Megkezdődött Tündérszépek 2020 országos szépségversenyünk. Az első, megyei fordulóban napról napra új lányt mutatunk be, akinek szépségét olvasóink értékelhetik is. Az értékeléshez Google- vagy Facebook-azonosítás szükséges, amellyel egy lányra egy nap egy szavazat adható le. (Naponta tehát több lány értékelhető, de mindegyik csak egyszer.) Az értékelési időszak október 28-án éjfélkor zárul. A regionális fordulóba továbbjutó négy hölgyet (a szakmai zsűri által kiválasztott három szépséget, illetve az olvasók kedvencét) október 30-án nevezzük meg.
Kedvet kapott a versenyhez? Vagy ismerősét látná szívesen az alábbi lányok között? Nincs késő, még mindig lehet jelentkezni az ingyenes profi fotózás, felkészítő tábor, modellszerződés és 10 milliós össznyeremény lehetőségét kínáló szépségversenyre a tunderszepek.hu oldalon.
Bába Nikolett
24, Pécs

Nikolett már ismerős lehet olvasóinknak, hiszen az első Tündérszépeken is megmérette magát. Végzettségét tekintve webtervező, ám jelenleg szülei vállalkozásában dolgozik az Uránvárosban. Hobbijai között szerepel a táncolás és az éneklés. Tavasszal már megtudtuk tőle, hogy szerénysége ellenére szereti a feltűnő, vadóc ruhákat és kiegészítőket. Lapunknak elmondta azt is, hogy nem tervezte, hogy jelentkezik ismét a szépségversenyre, viszont amikor megtudta, hogy az előző évad versenyzőit is visszavárjuk, akkor eldöntötte, hogy újra kipróbálja magát, hiszen nem veszíthet vele semmit.

Magassága 153 cm, az oroszlán jegyében született. Kedvenc étele a vadas, és a 100%-os gyümölcsleveket szereti. Kedvenc dala Natti Natashától a No Voy a Llorar. Kedvenc parfümje a Police.

4.8pont

További résztvevők