Tündérszépek

Tündérszépek

19 megye szépségei vettek részt Tündérszépek 2020 szépségversenyünkön, melyen a nagykanizsai Tótpeti Lili fejére került a királynői korona. Az első udvarhölgy a győri Németh Vivien, a második udvarhölgy a szegedi Tápai Dóra lett, a közönség pedig a budapesti Gondár Kíra Vivient választotta kedvencének.

Az alábbiakban a döntős mezőnyt, valamint megyei bontásban az összes induló képeit tekinthetik meg olvasóink.

Mága Alexa
22, Nagyfüged

– A versenyre elsősorban az itt elnyerhető cím miatt jelentkeztem, ugyanis gyermekkori álmom, hogy egyszer Tündér Királynő legyek. Másodsorban szeretném magam kipróbálni a modell szakmában is. Szabadidőmben szeretek a szabadban lenni, a kutyusaimmal futni és sétálni. Továbbá természetképeket fotózom, rajzolok és festek is. Emellett imádom a romantikus sorozatokat. 

Alexa kedvenc itala a barackos tea, étele a tejszínes-sajtos tortellini, kedvenc parfümje az Ariana Grande – Candy, és legszívesebben Karol G Ricos Besos című számát hallgatja. Magassága 175 cm és a Kos jegyében született.