Tündérszépek

Tündérszépek

Megkezdődött Tündérszépek 2020 országos szépségversenyünk. Az első, megyei fordulóban napról napra új lányt mutatunk be, akinek szépségét olvasóink értékelhetik is. Az értékeléshez Google- vagy Facebook-azonosítás szükséges, amellyel egy lányra egy nap egy szavazat adható le. (Naponta tehát több lány értékelhető, de mindegyik csak egyszer.) Az értékelési időszak október 28-án éjfélkor zárul. A regionális fordulóba továbbjutó négy hölgyet (a szakmai zsűri által kiválasztott három szépséget, illetve az olvasók kedvencét) október 30-án nevezzük meg.
Kedvet kapott a versenyhez? Vagy ismerősét látná szívesen az alábbi lányok között? Nincs késő, még mindig lehet jelentkezni az ingyenes profi fotózás, felkészítő tábor, modellszerződés és 10 milliós össznyeremény lehetőségét kínáló szépségversenyre a tunderszepek.hu oldalon.
Rablánszky Diána
19, Mohács

Mint Diána lapunknak elmondta, jelenleg a mohácsi Kisfaludy Károly Gimnáziumba jár, ahol angol és német nyelven tanul. Angolból B2-es nyelvvizsgával rendelkezik. Érettségi után angoltanárnak szeretne továbbtanulni, a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán. Hobbija a sport, szeret lovagolni, de emellett táncolni is. Szeret egészségesen élni, s leszögezte, hogy odafigyel a táplálkozására. A versenyre azért jelentkezett, mert szeretné megmérettetni magát. 

Diána 176 cm magas, a szűz jegyében született. Kedvenc étele a rántott csirkemell édesburgonyával, zöldsalátával. Kedvenc itala a mentes víz. Kedvenc zenéje Kygo & Whitney Houston Higher Love című dala. Kedvenc parfümje a Dior, Miss Dior.

 

5.75pont

További résztvevők