Tündérszépek

Tündérszépek

Megkezdődött a Tündérszépek 2020 utolsó, döntő fordulója, amelyben az országszerte több mint 700 versenyzővel induló szépségverseny 22 legszebb hölgye vesz részt. Őket három fordulóban olvasóink és szakmai zsűrik választották ki. Olvasóinknak most is nagy szerep jut: ők döntik el január 23. éjfélig leadható értékeléseikkel, hogy ki legyen a Tündérszépek 2020 közönségdíjasa, aki értékes okostelefonnal, wellness hétvégével és egy könnyűzenei fesztiválbérlettel lesz gazdagabb.
Várjuk tehát az értékeléseket! Ehhez az eddig megszokott módon Google- vagy Facebook-azonosítás szükséges, amellyel egy hölgyre egy nap egy szavazat adható le. (Naponta tehát több szépség értékelhető, de mindegyik csak egyszer.)
A közönség kedvencét a szakmai zsűri választottjaival együtt január 27-én, a Tündérszépek 2020 szépségverseny döntő gáláján nevezzük meg.
További részletek a Tündérszépek 2020 ide kattintva olvasható versenyszabályzatában.
Szeles Brigitta
18, Békés

– Idén érettségizek, a későbbiekben kozmetikus szeretnék lenni, de érdekel a személyi edző szak is – árulta el lapunknak Szeles Brigitta, aki Medgyesegyházáról érkezett a fotózására. – Régóta vonz a modellkedés, korábban volt pár amatőr fotózásom. Arra, hogy jelentkezzek a Tündérszépekre édesanyám bíztatott.

 

Brigitta 175 cm magas és az Ikrek jegyében született. Nincs kimondottan kedvenc étele és itala és a zene terén is mindenevől. A legszívesebben Ariana Grande Sweet Like Candy illatát fújja magára. 

6.4pont

További résztvevők