NB I.

2017.10.27. 11:52

Újpestre látogat a Vidi

A listavezető Videoton az Újpest otthonába látogat a labdarúgó OTP Bank Liga 14. fordulójában.

Dabas, 2017. október 24. A csapat harmadik gólját ünneplik a Videoton játékosai a labdarúgó Magyar Kupában a legjobb 32 közé jutásért játszott FC Dabas - Videoton FC mérkõzésen Dabason 2017. október 24-én. MTI Fotó: Illyés Tibor

Forrás: MTI Fotó

Fotó: Illyés Tibor

A két csapat a harmadik fordulóban 2-2-es döntetlent játszott Felcsúton úgy, hogy a 86. percig a lila-fehérek 2-0-ra vezettek, azonban a fehérváriak Marko Scepovic és Anel Hadzic góljaival egyenlítettek.

„Az Újpest ellen sosem könnyű futballozni, veszélyes, támadófocit játszanak, és főleg hazai környezetben nagyon szervezettek. Legutóbb a Puskás Akadémia ellen is végig domináltunk, de csak az utolsó percekben sikerült megszereznünk a győzelmet. Hasonlóan kiélezett meccsre számítok szombaton az Újpest ellen” – idézte a Videoton honlapja Stopirát, a csapat zöld-foki válogatott védőjét.

A találkozót a Videoton várja jobb formában, ugyanis legutóbbi három bajnokiján hét pontot gyűjtött, míg a fővárosiak ugyanebben az időszakban nyeretlenek maradtak.

A Magyar Kupa hétközi fordulójában a legnagyobb meglepetést a Ferencváros okozta, ugyanis a sorozat legutóbbi három kiírásának győztese már a 64 között búcsúzott a másodosztályú Kisvárdával szemben. Thomas Doll csapata a sereghajtó Mezőkövesd otthonában köszörülheti ki a csorbát, erre jó esélye is van, mivel a borsodiak a második forduló óta képtelenek nyerni, igaz, a múlt héten – már az új vezetőedző, Kuttor Attila irányításával – pontot szereztek a Paks vendégeként.

A címvédő Budapest Honvéd Balmazújvárosban lép pályára: a kispestiek idegenben több pontot szereztek, mint a Bozsik Stadionban, és most az utolsó előtti hajdúságiak otthonában is esélyesebbek. Elképzelhető, hogy a találkozón visszatér a kétszeres gólkirály francia Adamo Coulibaly, akinek szerződtetését csütörtökön jelentette be a balmazújvárosi klub.

OTP Bank Liga, 14. forduló:

Balmaz Kamilla Gyógyfürdő-Budapest Honvéd 15.30, v.: Vad II

Újpest FC-Videoton FC 15.30, v.: Solymosi

Mezőkövesd Zsóry FC-Ferencvárosi TC 15.30, v.: Pintér

Debreceni VSC-Paksi FC 15.30, v.: Bognár

Swietelsky Haladás-Diósgyőri VTK, Sopron 15.30, v.: Karakó

Puskás Akadémia FC-Vasas FC 17.45, v.: Farkas Á.

A tabella:

1. Videoton FC 13 8 4 1 27-14 28 pont

2. Ferencvárosi TC 13 7 5 1 27-13 26

3. Debreceni VSC 13 6 4 3 20-10 22

4. Vasas FC 13 6 1 6 19-23 19

5. Budapest Honvéd 13 5 4 4 21-22 19

6. Diósgyőri VTK 13 5 3 5 24-23 18

7. Paksi FC 13 4 6 3 20-20 18

8. Puskás Akadémia 13 4 3 6 17-21 15

9. Újpest FC 13 3 6 4 16-17 15

10. Swietelsky Haladás 13 3 2 8 11-24 11

11. Balmaz Kamilla Gyógyfürdő 13 2 4 7 16-19 10

12. Mezőkövesd Zsóry FC 13 2 4 7 15-27 10

Borítókép: A csapat harmadik gólját ünneplik a Videoton játékosai a labdarúgó Magyar Kupában a legjobb 32 közé jutásért játszott FC Dabas – Videoton FC mérkőzésen Dabason 2017. október 24-én.

MTI Fotó / Illyés Tibor

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában