gazdaság

2018.08.09. 17:30

A napraforgó, a szőlő és a kukorica is szép

Tolna megyében a kukorica a sztár, ebből a szántóföldi növényből termelnek a gazdálkodók a legtöbbet. Ennek egyik oka, hogy nem csak jó a talaj ehhez a növényhez, de a legnagyobb mennyiség itt terem meg, egy hektárra vetítve. Szőlőből is az élvonalba tartozunk, a fajták közül a kékfrankos és a kadarka, valamint a cabernet fajták az igazi megyei kiválóságok. Az agrárkamara adatait a falugazdászok gyűjtötték össze.

Mauthner Ilona

Fotó: Makovics Kornél

Az idei év ideális volt abból a szempontból, hogy májusban, júniusban nem csak meleg volt, de a gyakori esők miatt még a kertekben növekedő termést sem kellett locsolni. A zöldségeknek, burgonyának, szántóföldi növényeknek, gyümölcsösöknek, szőlőnek pedig nincs annál ideálisabb környezet, mint az, ha a vegetációs időszakban gyakran kapnak az égi áldásból. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara – a falugazdászok segítségével – elkészítette az idei évre várható termésbecslését, megyékre lebontva.

Vöröshagymából országosan ezernégyszázhetven hektáron vetettek a gazdák, hektáronként közel harminc tonnát szedtek fel átlagban. Fűszerpaprikából országosan több mint ezerhétszáz hektárnyit vetettek el, ez a növény még nem érett be, a várható termésátlag tíz mázsa körül lesz, hektáronként. Paradicsomból ezerhatszázhetven hektáron palántáztak a gazdák, a szedés folyamatos, a becsült termésátlag, hatvanhét mázsa, hektáronként. A csemegekukorica szedése is folyamatos, országosan több mint harmincezer hektáron vetettek belőle még tavasszal, a várható termésátlag hektáronként tizenhét mázsa körül van. Ritka növény a dohány, de háromezer-ötszáz hektáron vetettek belőle – a legnagyobb mennyiségben Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, illetve Hajdú-Biharban. A becsült termésátlag százhatvannyolc tonna, hektáronként. Rizsből is vetettek az idén, országosan kétezer-nyolcszáz hektáron, a legnagyobb területen Békés és Jász-Nagykun-Szolnok megyében , de van belőle pár hektár Pest és Vas megyében is. Szójából évről évre egyre nagyobb a vetésterület, idén több mint hatvanezer hektáron vetettek a gazdák.

A szántóföldi növények közül a legnépszerűbb a kukorica, közel egymillió hektáron vetettek belőle országosan a gazdák, a várható termésátlag nyolcvanhárom mázsa tonna hektáronként, ami jó eredménynek számít. A kukoricának kedvezett az idei év a gyakori csapadék, majd a meleg miatt. A napraforgó szintén közkedvelt növény, jól lehet értékesíteni, bár a termesztése bonyolultabb a kukoricáénál. Idén hatszázötezer hektáron vetettek belőle a termelők, a várható termésátlag hektáronként három tonna körül lesz a falugazdászok szerint. A cukorrépa termesztése főleg a feldolgozó cukorgyárak környékén népszerű, idén tizenötezer hektáron vetettek belőle, a várható termésmennyiség hektáronként hatvanöt tonna. A szőlőről is készült adat, országosan közel ötvenháromezer hektárnyi az ültetvény, a várható termés nyolcvankét mázsa, hektáronként.

Tolna megyében tíz hektáron vetettek vöröshagymát a gazdák, amit már be is takarítottak, összesen száztizenhat tonnát. Vöröshagyma szinte minden konyhakertben alapvető növény, a kistermelők terményei természetesen nincsenek benne a kamara által közre adott adatokban. Fűszerpaprikából megyénk a középmezőnyben van az országos listán, mintegy ötvenöt hektáron vetettek belőle, a becsült termésátlag tizenkilenc tonna hektáronként. Fűszerpaprikából Bács-Kiskun megyében termelnek a legtöbbet.

Kukoricában verhetetlen Tolna megye

Tipikus megyei szántóföldi növény a kukorica. Idén hatvanötezer hektáron vetettek belőle a megyei gazdák. Tolnában közel kilenctonnás hektáronkénti átlagra számítanak, ami az országban a legmagasabb. Napraforgóból évről évre egyre többet vetnek Tolnában is, idén harmincezer hektáron takarítanak majd be ebből a növényből, a várható termésmennyiség harminchárom mázsa lesz hektáronként, ami szintén az országos átlag csúcsa. A szója is egyre inkább népszerű megyénkben is, idén kétezer-háromszáz hektáron vetettek ebből a növényből, a becsült átlagtermés huszonhat mázsa hektáronként. Csemegekukoricából háromszázharmincnégy hektáron vetettek idén. Az átlag százharminchét mázsa hektáronként. Szőlőből megyénkben háromezer-negyvenöt hektárnyi ültetvény van, a becsült termésátlag nyolcvan mázsa.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!