Vélem-én

2008.01.21. 19:43

A táblatolvajok

Megbotránkoztató kalandban volt része a Teol.hu lelkes olvasójának, midőn Hollóházán és környékén járt autójával. Handler Ármin a nemrégiben Szekszárdon történt táblalopás kapcsán osztotta meg saját élményét szerkesztőségünkkel és a Teol.hu olvasóival.

Handler Ármin

A Pálháza–Hidasnémeti út kereszteződésében jártam autómmal amikor, egy pillanatra azt hittem nem jól látok. Két ágrólszakadt alak, vasfűrésszel, nagy intenzitással, egymást erősen biztatva, fűrészeli az útjelző tábla alumínium csöveit. Megállt bennem az „ütő”. Amikor megláttak, egy pillanatra megálltak a munkával, aztán látták egyedül vagyok, nem lehetek ellenfél, gondolták, így aztán ügyet sem vetve rám, tovább folytatták színesfémgyűjtő akciójukat.

Nagyon együgyű emberek lehetek, mert az alumínium csöveket mellmagasságban fűrészelték el, meghagyva az állami közútkezelőnek is valamit. Vagy azt hitték, hogyha a „törzse és a gyökere” megmarad a csöveknek, akkor az ismét kihajt, mint a fa, ha esőt kap. Csak úgy odamenni és rendre utasítani őket, nem lett volna szerencsés, meg valahogy, nem volt ínyemre megismerni a miskolci kórház sebészetét sem. Ezek az emberek, a közismert, megélhetési bűnözés egyik vállfaját gyakorolták, éppen ezért, nem volt ajánlatos őket ebben megzavarni, mert mindennapi megélhetésük előteremtésében, mindenre képesek lehetnek. A kereszteződésben így hát elkanyarodtam Gönc irányába, de úgy ötven méter után megálltam. Az volt a tervem, hogy valamilyen trükkel elijesztem őket, majd csak elállnak szándékukról.
[caption id="" align="alignleft" width="596"] Az ominózus tábla Fotó: Handler Ármin (A szerző felvétele)
[/caption]

Kiszálltam, a telefont gyorsan kézbe vettem és a fülemhez emeltem.
- Hagyják azonnal abba, mert hívom a rendőrséget – kiáltottam oda nekik. Ekkor leállt a „fűrészgép”, valamit sutyorogtak maguk közt, aztán nevettek egy nagyot, legyintettek egyet felém, és megint dolgozott tovább a fűrész. Hát ez nem létezik, gondoltam magamban, ezek nagyon elszánt emberek, vagy már tapasztalatból ismerik az itteni rendőrség gyorsaságát. Kézbe fogtam hát a mindig nálam lévő fényképezőgépet. És hoppá! Abban a pillanatban megint leállt a fűrészelés. Ez már nem tetszett a két kópénak, megörökíteni a bűncselekményt, na ne, ez már sok volt már nekik. Elkapta őket a harctéri idegesség.
- Az anyád istenit, tedd el b….meg azt a masinát, mert odajövök, és a hátadba állítom a fejszét – kiáltott indulatosan az egyik, és kezében a fejszével, csörtetve elindult irányomban, mint egy bőszült vadkan. Na gondoltam, most van itt az eltűnés ideje, és már ugrottam is a Mazdába.

Ekkor Gönc felől, szinte erősítésként feltűnt egy nagy terepjáró. Leintettem. Vadászok voltak, éppen vadászatra készültek az itteni erdőkbe. Röviden elmondtam mi a "dörgés". Rögtön kiszálltak, kezükben megvillantak a távcsöves fegyverek. A színesfémtolvajok ekkor gyorsan stratégiát váltottak, visszavettek a harcias figurából, és azonnal mehetnékjük támadt. A két delikvens annyira jutott már a fűrészeléssel, hogy a tábla a saját súlyától ki is dőlt. De elvinni nem maradt idejük, megindultunk feléjük, ekkor ők az árokban fekvő kerékpárokra pattantak, és ahogy bírtak elporoztak az erdő irányába. Vadászaim sem voltak restek, a terepjáróba vágták magukat és utánuk iramodtak. Még láttam, hogy a „fémgyűjtők” behúznak egy erdei útra, hogy eltűnjenek üldözőik szeme elől, a vadászok meg a nyomukban. Többé nem láttam őket.

Odamentem a tett színhelyére, a most már lekonyult útjelző táblához, hogy fotót készítsek az esetről. Az árokban még ott feküdt egy fűrész, egy kisbalta, szíjjak, és még egyéb eszközök, ami ebben a „szakmában” használatos, amit két emberem sebtében hátrahagyott. Hogy honnan, magam sem tudom, egyszer csak felbukkant mellettem egy csapzott, igénytelen külsejű, kerékpáros fiatalember, körbejárta a tett színhelyét, szemrevételezte a táblát, végig pásztázott apró szemeivel a környéken, figyelte fotózásom, majd odasomfordált hozzám.

- Elviszem ezeket a szerszámokat, mert ezek a sógoromé, meg a komámé – adta tudtomra ellenmondást nem tűrő hangon, mintha én is igényt tartottam volna, erre az „eszcájgra”. Felszedte az eszközöket, betette a szatyrába, majd visszament az elfűrészelt, lekonyult útjelző táblához. A táblát nem sok, egy-két milliméter tartotta még, egy erősebb rántással, végleg le lehetett volna törni az égnek meredező csonka csövekről, ezt vizsgálgatta, nézegette, feszegette a komák komája.

- Tudja mit – szólt oda nekem – elviszem a táblát is, ha már a sógorék ilyen szépen levágták. Hát bizony elakadt a lélegzetem, és csak úgy néztem ki a fejemből, hirtelen azt sem tudtam sírjak, vagy nevesek az egész történeten, az volt az érzésem, hogy itt Borsodban úgy nőnek ki a színesfémtolvajok a földből, mint az erdeikben a gomba.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!