Az őcsényi viselettel ismerkedtek meg a gyöngyfűzők

Az év harmadik kölesdi gyöngyfűző táborának programjában szerepelt a sárközi ékszerek készítése, ezért Pálné Osvald Éva népi iparművész, a tábor szakmai vezetője felkérte Minorits Jánosnét, a népművészet mesterét, mutassa be az őcsényi viseletet. Ő az ugyanis, aki mindent tud, amit a sárközi népviseletről tudni lehet. Gyűjti ennek ismeretanyagát, őrzi eredetiségét, készíti egyes elemeit, tudását igyekszik átadni a fiataloknak.

Mint azt Vargáné Kisfalvi Erzsébettől, a kozeleti.hu szerkesztőjétől megtudtuk, a harmadik tábor tizenkét résztvevője Németországból, Erdélyből, Budapestről, Paksról, a Balaton mellől, továbbá Vácról érkezett. Az elkészült munkák között sárközi csipkét, sárközi duplacsipkét, szimpla csavarintós, dupla csavarintós, váraljai szíves rojtos, decsi nagyvirágos alkotásokat találunk, és elkészült még az Osváth Éva által tervezett modernizált pillangós csipke is.

Minorits Jánosné a résztvevőknek elmondta, hogy a magyar népviseletek között a sárközi viselet a legrégibb formájú, legdíszesebb és a legdrágább anyagokból készült. A szoknyák anyaga selyem és bársony, igen gazdagon díszítve. Az előadásban a táborozók hallottak a tülkös, tornyos bársony, nagy bársony pártáról, a fátyolról, amelyeket ízlés és pénz alapján variáltak, de a parittyafőkötő, a bíbor, a pántlika, a kendő, a selyemkendők fajtái és a rececsipkés főkötő is szóba került. Érdekes kitérőként tudták meg, hogy 1938-ban Őcsényben készült egy zöld selyemmiseruha aranysárga fonallal, melyet a pápának ajándékoztak. Végignézhették az őcsényi lány öltöztetését, akinek lábán papucs és fehér kapca volt.

Az öt keményre vasalt rokolyát a borotvált selyem szoknya követte, majd a bőing következett vékony, fehér, szövött anyagból. Ezt a ruhadarabot minden korosztály viselte. A selyemkötény szívesrost széllel, ami lefogta a bőinget, majd a derékra került a saritkó, mint jellegzetes gyöngysor. Következett a nyakbavaló gyöngy, a nyaksi, a bodor a nyakra, a nagybársony párta, majd a háromszélességű, háromszínű hátpántlika, végül a színes hímzésű zsoltáros zsebkendő. A menyasszonyi ruha 1880-ban készült, és a falu leggazdagabb gazdájának lánya viselte.

A selyempántlikás szoknya és a röpike egy anyagból készült, nyargalásos hímzéssel és obligációs csipkével díszítve. A kötény fekete, és piros szíves rojt díszíti, a fürtös nyaksi, a bodor, a fejdísz és hátpánt a kiegészítők. A lakodalom másnapján az újmenyecske vastag beretvált selyem szoknyát viselt, fejére hímzett parittyafőkötő és bíbor került. A bíbor vége, a bíborvég jellegzetes hímzése a röpikén kívül, mindig bal oldalon volt, de a csafring, nyaksi, nyakfodor, kötény, jegykendő, selyemkendő is az újasszonyra került. A viseleteket Domokos Varga Anikó mutatta be, tájékoztatott Vargáné Kisfalvi Erzsébet.