vezetéstechnikai tréning

2021.05.04. 11:59

Ezek a motorosok rácáfolnak az előítéletekre

Motorok dübörgése adta meg az alaphangját a megyeszékhelyen, a Ferropatent parkolójában rendezett ingyenes vezetéstechnikai tréningnek.

Szeri Árpád

Forrás: Beküldött fotó

Immár a harmadik alkalommal rendeztek motoros vezetéstechnikai tréninget a We Love Szekszárd Motoros Baráti Kör szó szerint gördülékeny szervezésében. A csoport célja az – olvasható az ismertetés a legnagyobb közösségi portálon –, hogy összehozza, közösséggé kovácsolja a szekszárdi és környékbeli motorosokat, egyebek mellett ilyen és hasonló programokkal.

A két turnusban, nagyon jó hangulatban zajló próbán, Jankovits Ervin rendőr zászlós helyszínbiztosítása mellett mintegy huszonöt-harminc résztvevő gyakorolta az ügyességi feladatokat. Bójákkal találékonyan felszerelt szlalompályán kellett bizonyítani az ügyességet, sok esetben meglehetősen szűkre szabott kanyarodási lehetőség mellett. Gyakorlati útmutatással, praktikus tanácsokkal Bús Zsolt személyében avatott szakember szolgált az érdeklődőknek.

– Az ilyen tréning alapvetően arról szól, hogy veszélyhelyzetben milyen döntést hozok, mennyi idő alatt, illetve mennyire vagyok biztonságban saját motoromon – foglalta össze a lényeget a vezetéstechnikai szakoktató.

A szervezők nevében Kancsár Zsolt örömmel nyugtázta, hogy a baráti kör felhívására ennyien eljöttek, köztük tagtársak és – egyelőre – csapaton kívüliek is. – Ez is bizonyítja azt a felelősségteljes magatartást, mely alapfeltételként szükséges a biztonságos közlekedéshez – jelentette ki.

– A résztvevők mindegyikének bizonyítania kellett igencsak szűk kanyarokban is. Ilyen manőverekre nem biztos, hogy gyakran lesz szükség a közúti forgalomban, de ha csak egyszer, akkor már akár nagyobb bajt is megelőzhet ez a mostani gyakorlás, a szükséges tennivalók, mozdulatok elsajátításával.

Kancsár Zsolt egyébként maga is szorgalmasan teljesítette a feladatokat, társaival együtt maszkot viselve és ügyelve a távolság betartására. Ami ez alkalommal nemcsak közlekedésbiztonsági, hanem köztudottan egészségvédelmi célokat is szolgált.

Borítóképünkön: motorosok a gyakorlópályán. Számukra különösen fontos a kellő rutin elsajátítása

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!