népegészségügy

2017.10.05. 07:00

Kezelni könnyű, de a probléma mégis mindig jelen van

A mondás szerint a tetűt nem megkapni szégyen, hanem megtartani. A védőnők mindent megtesznek annak érdekében, hogy kiszűrjék a tetves gyermekeket, de a szülők is felelősséggel tartoznak.

Budavári Kata

Amikor a lányom még óvodás volt, előfordult, hogy egy kispajtásnál fejtetűt talált a védőnő – meséli egy szekszárdi anyuka. – Máig nem tudjuk, ki volt az, és ez rendjén is van így. Egyébként a csoportból mindenkinek hajat kellett mosnia a speciális samponnal, és az ágyneműket is haza küldte a dadus – teszi még hozzá. Érdekes, hogy a fejtetű megjelenése a köztudatban még mindig a rossz szociális- és higiénés körülményekkel áll összefüggésben.

Éppen ezért a tetvességet afféle titkolnivaló szégyenként élik meg a családok. A hiedelmekkel ellentétben a tetű sokkal jobban szereti a gondozott, tiszta hajzatot, mint az elhanyagoltat, ám az is kétségtelen, hogy vannak úgynevezett góccsaládok, amelynek tagjai körében újra meg újra előfordul a tetvesség, és ezek a családok legtöbbször zsúfoltan és rossz higiénés körülmények között élnek. Megfigyelhető, hogy azokban a körzetekben, ahol egyre nagyobb méreteket ölt az elszegényedés, megnő a fejtetvesség száma. Valószínűleg egyrészt azért, mert az emberek elhagyják magukat, nem törődnek úgy a dologgal, vagy egyszerűen nincs pénzük a tetűirtó szerekre. A szakemberek azt is megfigyelték, hogy ciklikusan, általában két évtizedenként járványos mértékben támad a fejtetű. Ennek okát még nem tudták megállapítani. Tolna megyében a különböző közösségekben a fejtetvesség előfordulási aránya évek óta 2–5 százalék között mozog, ami azt jelenti, hogy főleg a kisgyermekek körében (óvoda, általános iskola) ez a probléma folyamatosan jelen van.

A helyzet felszámolása érdekében a népegészségügyi főosztály munkatársai tanévkezdéskor szülői értekezleten a tetvességgel kapcsolatban tájékoztatót tartanak (terjedése, felismerése, helyes kezelése és a serkementesség megőrzése). Az iskolavédőnők folyamatosan felügyelik a helyzetet, azaz minden lehetőséget megragadnak a tetvességi szűrővizsgálatok elvégzésére.

Ne cserélgessék a fésűt a gyerekek

Bárki megkaphatja a fejtetűt, kortól, nemtől, anyagi helyzettől függetlenül. A gyerekek az óvodai, iskolai közösségekben, ahol együtt játszanak, elcserélik egymás sapkáját, fésűjét, könnyen megszerzik és továbbadják a kellemetlen kis élősködőt nem csak társaiknak, hanem családjuknak is. Fontos, hogy felhívjuk gyermekünk figyelmét arra, hogy a biztonság kedvéért ne cserélgesse fésűjét a barátaival. A fejtetű kiirtására kiváló szerek léteznek, amelyeket recept nélkül lehet kapni a patikákban, a serkéket pedig speciális, sűrű fogú fésűvel lehet a legkönnyebben eltávolítani. Az oktatási intézményekben a védőnők rendszeresen szűrik a tetvességet, munkájuk sokat jelent a tetvesség elleni harcban. A probléma megoldásában a családnak, a szülőknek is aktív részt kell vállalniuk. A fejtetvességet meg lehet előzni. Tanácsos, hogy a szülők is rendszeresen ellenőrizzék gyermekeik hajzatát. Fontos tudni, hogy a tetűirtó szereket megelőző jelleggel is lehet alkalmazni.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!