Nagy USA egyenesen az angol fővárosból érkezett a szekszárdi találkozóra

Akkoriban úgy tűnt, zökkenőmentes beilleszkedése okán, mintha egész életében szekszárdi lett volna. Jóllehet Unger Sándor Hajdúböszörményből költözött a megyeszékhelyre 1992-ben. Két hónap akklimatizálódás után bekopogtatott a városi tévéhez – önbizalomhiánnyal soha nem küzdött – , majd szinte azonnal el is kezdett ott dolgozni, riporterként és szerkesztőként. Becenevet is kapott, ő lett a Nagy USA, míg az ugyancsak a VTV-nél elhelyezkedő öccse a Kis USA – jóllehet utóbbinak Tamás a keresztneve...

– Nagyon szerettem a VTV-t, és megkedveltem a várost is – idézte fel emlékeit több mint két évtized távlatából Unger Sándor, aki Londonból érkezett Szekszárdra, a múlt héten tartott tévés találkozóra. – Olyan személyes élmények kötnek ide, amit csak egy, a médiával összekapcsolt, mozgalmas élet hozhat. Viharos szerelmek, összeveszések, kibékülések és persze rengeteg közös élmény a kollégákkal, akik a barátaim voltak, és remélem, máig azok. Egy szomorú családi esemény is történt Szekszárdon: itt hunyt el édesapám.

Az élet – hogy ezzel a közhellyel hozakodjunk elő – minden tragédia ellenére is megy tovább. Hat év elteltével Unger Sándor a jó ajánlólevélnek bizonyuló VTV-s gyakorlat birtokában az akkor induló TV2-nél jelentkezett. Fel is vették, először szerkesztő-riporteri, majd adásszerkesztői feladatokat látott el. Ez az időszak nagyjából fél évtizedig tartott, ezt az időszakot Unger Sándor úgy értékeli, hogy gyakorlatilag mindent elért, amit akkor el lehetett érni ezen a szakmán belül. Része volt annak a fővárosi – gyakorta éjszakába nyúló – életnek, melyben a média érdekes, kuriózumnak számító személyeivel lehetett kapcsolatokat kialakítani. Azután némileg megcsömörlött attól, hogy egyre többen nyomultak a televízió, a média felé. 

– Boldog-boldogtalan itt akart dolgozni, azzal a reménnyel és szándékkal, hogy innen aztán nagyot lehet dobbantani – folytatta Unger Sándor. – Ez részben igaz, ám ugyanolyan nagyot is lehet esni. A tömény fizikai létezés mellett és helyett más típusú tapasztalásokra vágytam. Ezért kinyitottam addig zárva tartott spirituális csatornáimat, és holisztikus gyógyítással kezdtem el foglalkozni. Nyitottam egy rendelőt a Margit híd budai hídfőjénél. Nem dicsekvésképp mondom, de ezen a pályán is sikerrel működtem, kiterjedt pacientúrám volt a fővárosban. Több mint kétezer embert kezeltem folyamatosan, sportolókat készítettem fel lelkileg, szellemileg, testileg.

Mi kellhet még ezek után? Valami más, legalábbis Unger Sándornak, aki időközben megnősült. Leendő feleségét ugyan Budapesten ismerte meg, de a véletlenszerű találkozásokból Izraelben lett máig erős kötelék. Unger Sándor cége ugyanis spirituális utakat is szervezett a Szentföldre, s ezen zarándoklatok egyikén a tulajdonos is részt vett. Názáretben, az utazás végpontján az ottani, misztikus Keletet idéző szálláshelyen zajlott le a nagy egymásra találás...

– Feleségem angol bölcsészet szakon végzett a debreceni egyetemen – kezdett bele élete újabb kalandjának ismertetésébe Unger Sándor. – Annak ellenére, hogy kifogástalanul beszél angolul, és megbízható marketingszakember, nehezen talált magának idehaza megfelelő munkát. Egyik nap közölte velem, hogy lenne egy ígéretes álláslehetősége Londonban. Lenne-e kedvem vele menni az egész családdal, azaz két gyermekünkkel? Gondolkodás nélkül igent mondtam. A sors is támogatta a döntésemet, hiszen azonnal lakásbérleményhez jutottunk West Draytonban, közel a Heathrow-i repülőtérhez, melynek éppen a tőszomszédságában volt feleségem munkahelye. Mindez 2015 január végén volt. Ma már másutt dolgozik, egy olyan cégnél, mely a maga területén a világelsők között található. Egy év alatt kétszer is előléptették, minden körülmények közepette számítanak a munkájára – ez viszont engem némi félelemmel tölt el, ugyanis a cég központja Kaliforniában, a Szilícium-völgyben van... Biztos rengeteg újdonságot ígérne az átköltözés a tengerentúlra, de én már eléggé megkedveltem az angliai életstílust, ami a maga egyediségében is hordozza az európai értékeket. Ugyanígy vannak ezzel gyermekeim is, két fiam akárha eredeti brit lenne, egyikük, a nagyobbik már alsó tagozatosként a helyi focicsapat erőssége, szerepelt egy szaklap címlapján is.

Unger Sándor, annak ellenére, hogy immár a harmadik adóbevallását adta le a ködös Albionban, nemhogy elégedett, hanem elmondása szerint egyenesen boldog ember. Londonban ott folytatta, ahol Budapesten abbahagyta, azaz nyitott egy fizioterápiás stúdiót. Fájó hátakat, nyilalló gerinceket, sajgó térdeket kezel, mint gyógymasszőr. Rengetegen járnak hozzá, egy percig nem unatkozik. Emellett van egy másik kedvtelése is. Miután a kezelés délután kezdődik, reggelente egy világcég csomagjait szállítja London-szerte. Beül a kocsijába, és egy szoftver irányítása mellett az angol főváros leggazdagabb, legelőkelőbb negyedeibe viszi a küldeményeket. Olyan különleges, páratlan helyeket fedez fel, melyek gyakorta az eredeti londoniak előtt is örökre ismeretlenek maradnak.

– Most, amikor itt vagyok Szekszárdon, az ékszerdoboz hasonlat jut eszembe. Felnyitom és gyönyörködöm benne. Mert ebben a városban minden egyes kő és minden egyes sarok egy külön történet számomra. Jó és megható ezeket a történeteket ismét felidézni, mert valamennyi hozzám, a fiatalságomhoz tartozik. S ami a legfontosabb: itt vannak ifjúságom mindennapjainak szereplői is. Örülök neki, hogy jól vannak, örülök sikereiknek, és annak is, hogy valójában nem változtak semmit, ugyanolyan nagyszerű emberek, mint voltak.