A kultúra nem lehet csak szórakozás

Mayer Mihály megyés püspök tartott előadást nemrégiben a Szekszárd-Újvárosi Római Katolikus Társaskörben. A főpap ezt követően válaszolt honlapunk kérdéseire.

[caption id="" align="alignleft" width="334"] Mayer Mihály megyéspüspök (Fotó: Mártonfai Dénes)
[/caption]

– Közel háromszázmilliós lyuk van a szekszárdi költségvetésben, mert a püspökség nem fizette még ki a módosított határidőre sem a szekszárdi Garay téri iskolaépület vételárát.
– Nagyon örülnék ha csak ez a háromszázmilliós milliós lyuk lenne a város költségvetésében, s annak is, ha azok a tervek megvalósulhattak volna, ahonnan mi is pénzt vártunk, de nem sikerült ez a lépés. Jó lenne, ha tudná a közvélemény, hogy azok a gyerekek is a város gyerekei, akik a katolikus iskolába járnak. S ha ez így van, mi még egy kis megértést vagyunk kénytelenek kérni. Hozzáteszem, hogy minden önkormányzat bizonyos mértékig része az államnak, s az állam nem adja meg a felekezeti iskoláknak azt, ami megjár. Ez esetben nem illik csak az egyházat elmarasztalni, miközben az államnak óriási mulasztásai vannak.

– Az Állami Számvevőszék is megállapította, hogy valóban nem kapták meg az egyházak a nekik járó pénzt. Milyen lépéseket terveznek ebben az ügyben?
– Most már a püspöki kar elnöke is felszólalt, és kifejezte a nemtetszését. Úgy látszik, az Alkotmánybírósághoz kell fordulnunk, de hogy valójában mi lesz, azt majd a választások után fogjuk megtapasztalni. Nem véletlenül fogalmaztam így, mert az ígéretek még nem tapasztalatok.

– Ismét hallani az egyházi vagyon visszaadásáról. Hol tart ma ez a folyamat?
– Ezt a püspöki kar egyedül nem tudja lezárni. A magyar állammal már 1965-ben volt egy részleges megállapodás az ügyben, s azt kell mondanom, még ha nem is betű szerint igaz, hogy a magyar állam és a Szentszék között most is csak egy ingatlan- és iskola-megegyezés van érvényben. Az egyházi intézmények mögött nincs meg az a vagyontömeg vagy pénzmennyiség amely a működésüket biztosítaná. Felmérték például a vissza nem adott ingatlanvagyont, s ezek után 5 százalék kamatot kapunk. Ezzel kapcsolatban azt szoktam megkérdezni, hogy tapsolt-e már Ön, mármint az olvasó, ha kapott a banktól kamatot, vagy pedig a kamat az jár.

– Természetesen jár.
– Akkor az egyházaknak hasra kell esni a költségvetés előtt, vagy talán kegydíjat kapunk? Soha nem szokták az újságok közölni, ezért most is elmondom, hogy a posztkommunista országok közül csak nálunk nem adtak vissza olyan vagyont – készakarva nem mondom, hogy földet vagy erdőt –, ami az egyház intézményeinek biztonságot adhatna. Az intézményekbe beleértem a plébániákat, az esperesi kerületeket, a püspökségeket is. Az újságírók rendre leírják, micsoda dolog, hogy a nagyváradi püspök még mindig nem kapta vissza a püspöki palotát. Való igaz, hogy az egészet még nem kapta vissza, de leírta már valaki, hogy visszakaptak 790 hektár földet? Leírta valaki, hogy a legszegényebb egyházmegye, a jassi 300 hektárt kapott vissza, hogy élni tudjon? Leírta valaki, hogy a horvátoknál, vagy Szlovákiában mit adtak vissza? Nem írták le. Amikort erről hallgat a sajtó, talán úgy gondolják, hogy Magyarországon vannak, akik irigyek az egyházra. Pedig az egyház nem személyeknek tömi tele a zsebeit, hanem szolgál és működik. Úgy érzem, hogy a hazai média kissé – vagy talán nagyon is – szemérmes ebben a témában.

– Most ezt is megírtuk. Ugyanakkor nem tagadható, hogy az egyház a vagyonát vagy annak egy részét az évszázadokon át szedett tizedből gyűjtötte össze.
– Akkor azt kell mondanom, hogy ez nagyon szépen hangzó érv szokott lenni, de így nem igaz. Az igaz, hogy volt tized, de már mióta nincsen! És az egyház azóta is épített és működteti az intézményeit, templomokat, iskolákat, kórházakat. Szekszárdon egy régész – szándékosan nem mondom a nevét – felszólalt, hogy mostanra már minden egyházi épület lelakott, de nincs miből továbblépni, nincs pénz a felújításra. Megkérdezte, hol vannak azok a jövedelemforrások, amelyek a régi időkben ezt biztosították? Majdnem fegyelmit kapott a kérdésért. Az épületeink az egyházi vagyonból, az egyházi tizedből épültek. Megkérdezem: tehát akkor a vagyon jól lett felhasználva, a tized jól lett felhasználva? Ha az egyház az épületekre és az intézmények működésére a saját tagjaitól kapta a javakat, és vezetői azt jól használták fel, akkor az állam mindezt egyszerűen csak elrabolhatja? Ez tisztességes, ez erkölcsös? De ezt a kérdést nem szokták feltenni. Csak azt, hogy hasznos-e. De akkor ott vagyunk ma is, ahol Lenin elvtárs állt, hogy az az erkölcsös, ami a pártnak használ.

– Nemzetközi botrányt kavart a pedofilt papok ügye. Mi erről a véleménye, illetve Ön szerint ez probléma mennyire érinti a magyar egyházat? (A beszélgetés idején még nem volt ismert a pápa enciklikája, ezért nem kerülhetett szóba.)
– Hogy a hazai egyházat mennyire érinti, ezt nem tudom, de a bűn az mindenképpen bűn. Akkor is, ha csak egyszer, kétszer, vagy háromszor fordult elő, s bárki követte is el. Az osztrák püspöki kar egyre inkább elhitette, hogy a pedofília társadalmi, s nem csak papi probléma. Kissé elgondolkodtatott, amit egy kriminálpszichológus Berlinben nyilatkozott. Azt mondta, hogy az utóbbi évtizedekben az egyháznál 94 esetet találtak, a német társadalomban pedig 210 ezer ilyen ügyet vizsgált a rendőrség. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy akkor a papokat hagyjuk nyugodtan, hanem ha ez valóban ilyen nagy társadalmi probléma, akkor a nevelésben nagyobb nyíltságra és összefogásra lenne szükség.

- Az egyház a társadalom része, nem vitatható a joga, hogy társadalmi és erkölcsi kérdésekben állást foglaljon. De meddig mehet el aktuálpolitikai kérdések kommentálásában?
– A kérdést távolabbról illik megközelíteni, ha a nyugati országokat nézzük, sehol sincs egyházellenes párt, még akkor sem, ha az a neve, hogy Freie Demokratische Partei, (Szabad Demokrata Párt). Ezért az egyház is semleges mindegyik párt irányában. Magyarországon egyes pártok egyházellenes ideológiát és értékrendet képviselnek. Ezek a választási kampányban mindig némaságot várnak el az egyháztól. Utána meg úgy vélekednek, hogy beszélhet az egyház, amit akar, ők úgy viselkednek, mintha nem is létezne. Vagy úgy tesznek, mintha a nagy történelmi egyházaknak a 180-200 kis egyház között lenne a helyük. Nálunk ugyanis egyházat már 100 fővel lehet alapítani. Egyházunknak van értékrendje, ezt el is mondjuk. Ha erre azt válaszolja bármelyik párt, hogy mivel ez nem azonos az ő értékrendjével, akkor hallgasson az egyház, úgy vélem ez a párt rossz lóra tett, akár kormányon van, akár ellenzékben.

– Békésebb vizekre evezve: hogy sikerült az egyházmegye 1000 éves évfordulójának megünneplése?
– Szép ünnepségsorozat volt, amelyben liturgiák, koncertek, kiállítások és zarándoklatok is helyet kaptak. Ezek a rendezvények mind a közösséget építették, s igyekeztek azt élővé és szolidárissá tenni. Most elkövetkezett a 2010. év, amikor Pécs megkapta az Európa kulturális fővárosa címet. Nagyon örülök neki, hogy Európa és nem az Európai Unió kulturális fővárosáról van szó. Európának ugyanis van kultúrája, az Európai Unió pedig még keresi értékeit és kultúráját. A megnyitó szentmisén is elmondtam, hogy a kontinensen a zsidó-keresztény kultúra és hagyomány kapja a legnagyobb súlyt. Minden kultúrának vannak vallási gyökerei, hiszen ezért beszélünk iszlám, hindu vagy éppen buddhista kultúráról. A kulturális főváros kapcsán érdemes lenne azonban azon is eltöprengeni, hogy ne csak sémákban, ne csak szórakoztatásban gondolkozzunk.

– Mit tart eddigi pályája legnagyobb sikerének, s mi az, amit még feltétlenül szeretne megvalósítani?
– Az egyház látható sikerei mindig kevesebbek, mint az a láthatatlan öröm, amit akkor érzek, amikor – a nyarat kivéve szinte minden hétvégén – bérmálni megyek. Amikor azt látom, érzem, hogy ez emberek szívesen várnak, fogadnak, meghallgatják szavaimat, s el lehet mélyíteni értékrendjüket. Számomra ez a legnagyobb siker. Amikor egy épület megújul, az csak eszköze az elmélyülésnek, Istenre tekintésnek. A cél mindig az Istenre tekintés és az ember. Ezért már II. Pál is azt mondta, hogy az egyház útja az ember. Azt még szeretném elérni, hogy az emberek bátran továbbsugározzák mindezen értékeket és lelki gazdagságot.

Névjegy

Mayer Mihály 1941. január 31-én született Kisdorogon, 1964. június 21-én szentelték pappá. Segédpüspökké 1988. december 23-án nevezték ki, 1989. február 11-én szentelték püspökké, 1989. november 3-án nevezték ki megyés püspökké. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Justitia et Pax bizottsága, a „III. Világ” bizottsága, a Pécsi Dóm Múzeum és a Pécsi Sírkamra kuratóriumának az elnöke. A Baranya Baráti Kör tiszteletbeli elnöke, A Szent Sir Lovagrend Főtisztje, Pán Európai Unió magyarországi és a Gerhards Werk fővédnöke. A Tolna megyei önkormányzat Bezerédj-díjának tulajdonosa, Dunaföldvár díszpolgára. Püspöki jelmondata: Gaudium nostrum dominus (A mi örömünk az Úrban van).

TEOL/Ihárosi Ibolya Névjegy Mayer Mihály 1941. január 31-én született Kisdorogon, 1964. június 21-én szentelték pappá. Segédpüspökké 1988. december 23-án nevezték ki, 1989. február 11-én szentelték püspökké, 1989. november 3-án nevezték ki megyés püspökké. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Justitia et Pax bizottsága, a „III. Világ” bizottsága, a Pécsi Dóm Múzeum és a Pécsi Sírkamra kuratóriumának az elnöke.

A Baranya Baráti Kör tiszteletbeli elnöke, A Szent Sir Lovagrend Főtisztje, Pán Európai Unió magyarországi és a Gerhards Werk fővédnöke. A Tolna megyei önkormányzat Bezerédj-díjának tulajdonosa, Dunaföldvár díszpolgára. Püspöki jelmondata: Gaudium nostrum dominus (A mi örömünk az Úrban van). Mayer Mihály megyéspüspök (Fotó: Mártonfai Dénes) -->