Közélet

2014.08.20. 18:22

Vida Tamás a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje

a tizenkét tagú képviselő-testületből tíz helyre a Fidesz-KDNP jelöltjeit várja befutóként Potápi Árpád János.

TEOL/V.B.

– Egy olyan csapatot tudunk ajánlani a dombóváriaknak, akikben bízhatnak, s akik már személyes példamutatásukkal, eddigi eredményeikkel igazolták: méltóak arra, hogy a Fidesz-KDNP pártszövetség színeiben elinduljanak az októberi választásokon – hangsúlyozta Potápi Árpád János kedden délután Dombóváron, a jelölteket bemutató sajtótájékoztatón.

A nemzetpolitikáért felelős államtitkár, a körzet választókerületi elnöke reményét fejezte ki, hogy a polgármesteri tisztség mellett mind a nyolc körzetet megnyerik és listás helyet is szereznek. Azaz, a tizenkét tagú képviselő-testületből tíz helyre a Fidesz-KDNP jelöltjeit várja befutóként.

Úgy fogalmazott, ez nem a valóságtól elrugaszkodott elképzelés, hiszen az előző voksoláson is mind a nyolc körzetben a pártszövetség színeiben indulók kaptak bizalmat a helyi emberektől, most viszont azt szeretné, ha emellett Vida Tamás is sikert érne el, vagyis új polgármestere lenne a városnak.

A sajtótájékoztató második részében – a 4. számú választókörzetben induló Bogdán László, és az ötösben szereplő Tóth Zoltánon kívül, akik nem tudtak részt venni a programon – Vida Tamás polgármesterjelölt bemutatta kollégáit, akikkel Dombóvár fejlesztése, élhetőbbé tétele érdekében szeretne dolgozni. Név szerint az egyes körzetben induló Fehérvári Levente középiskolai tanárt, a kettesben Martinkáné Erős Ágnes óvodapedagógust, hitoktatót, a hármasban Nagy Roland középiskolai tanárt.

A már említett Bogdán László vállalkozó a négyes, míg Tóth Zoltán – aki ugyancsak vállalkozókén dolgozik – az ötös körzet Fidesz-KDNP-s jelöltje. A hatosban is egy vállalkozó, Pajter István kéri a választók bizalmát, a hetesben ifjabb Maár Zoltán építészmérnök, vállalkozó, míg a nyolcasban Kerecsényi Márton középiskolai tanár.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!