praktikák

2019.04.15. 18:33

Feltörés nélkül is könnyű megállapítani, hogy rossz-e a tojás

Húsvétkor az egyik főszerep minden konyhában a tojásé, ezért nem árt pár hasznos trükkel tisztában lenni.

Forrás: Shutterstock

Fotó: 4 PM production

A Bors cikkéből megtudhatjuk, hogyan előzhető meg a tojáshéj szétrepedése főzéskor, vagy hogy hogyan lehet a legegyszerűbb megtudni, mennyire friss a tojás.

Ha törik, ha nem

Soha többé nem kell azon aggódnunk, hogy főzés közben megreped a tojás héja és kitüremkedik alóla a fehérje. Ehhez két praktika is rendelkezésünkre áll. Ha egy tűvel óvatosan kilyukasztjuk a tojás alját, elejét vehetjük a bajnak. A másik megoldás még egyszerűbb: borítsunk egy fél evőkanálnyi sót a főzővízbe. A só akkor is jó szolgálatot tesz, ha a padlóra ejtettünk egy tojást: szórjuk be vele gazdagon, úgy könnyebb feltakarítani.

Fotó: New Africa / Shutterstock

Tálba vele!

Könnyen megállapíthatjuk a tojás frissességét, ha egy nagy tál vízbe tesszük. Amennyiben fekve lesüllyed az aljára, bátran használhatjuk, ha állva merül a tál fenekére, akkor már csak kemény tojásként ajánlott mielőbb megenni. Abban az esetben viszont, ha a víz színén úszik, dobjuk ki, mert fogyasztásra már alkalmatlan.

Főtt vagy nyers?

Előfordul, hogy a főtt tojások közül nem mind fogy el, a maradék pedig bontatlanul visszakerül a nyersek közé. Egy egyszerű módszerrel könnyen, feltörés nélkül eldönthetjük, melyik tojás ehető azonnal és melyik nem. Fogjuk meg az egyik példányt, fektessük az asztalra és pörgessük meg. Ha nem a középpontja körül forog, hanem összevissza kacsázik, akkor nyugodtan pucolhatjuk és szeletelhetjük is: megtaláltuk a kemény tojást.

Borítóképünk illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!