Büntetés

2023.06.22. 00:01

Mourinhót eltiltották a budapesti döntő utáni viselkedése miatt

Négy Európa-liga-mérkőzésre eltiltotta az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) fegyelmi bizottsága José Mourinhót, az AS Roma vezetőedzőjét, mivel sértő módon beszélt a május 31-i budapesti Európa-liga döntő játékvezetőjével, Anthony Taylorral.

MW

Jose Mourinho az AS Roma, vezetőedzője a Puskás Arénában 2023. május 31-én

Forrás: NurPhoto via AFP

Fotó: Flaviu Buboi

A portugál tréner a Sevilla ellen 1-1-es döntetlen után tizenegyesekkel elveszített finálét követően 

már a sajtótájékoztatón is élesen bírálta Taylort, majd a napvilágra került videófelvételek alapján a Puskás Aréna parkolójában sértő kifejezésekkel inzultálta az angol bírót, akit "szégyennek" nevezett. 

A játékvezetőt nemcsak Mourinho inzultálta, hanem másnap a római szurkolók is a budapesti repülőtéren, ahol lökdösték és rángatták, a rendőröknek kellett megvédeniük a súlyosabb támadástól.

Az AS Roma 55 ezer eurós bírságot kapott szimpatizánsainak viselkedése miatt, az olasz szurkolók pirotechnikai eszközöket használtak és különféle tárgyakat dobáltak a pályára. Ezen kívül a klub drukkerei nem vásárolhatnak jegyet a következő idegenbeli nemzetközi összecsapásra.

Az UEFA arra is felszólította az AS Romát, hogy harminc napon belül forduljon a Magyar Labdarúgó Szövetséghez a Puskás Arénában okozott károk rendezése ügyében.

Az olasz együttes a Serie A 2022/23-as idényében a hatodik helyen zárt, így a következő kiírásban is az Európa-ligában szerepel.

A fegyelmi bizottság további büntetéseket is kiszabott. A római szurkolók a Bayer Leverkusen elleni hazai elődöntős összecsapáson is tárgyakat dobáltak a gyepre, ezért a klubnak összesen 80 500 eurót kell befizetnie, és az egyik szektorban nem árusíthatnak jegyet a következő hazai találkozójukra, ez hatezer helyet érint.

A Leverkusen hasonló okok miatt 43 ezer eurós, a Konferencia-liga-győztes West Ham United 58 ezer eurós bírságot kapott.
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában