Vizes vb

2024.02.14. 17:05

Siker: döntőben a női vízilabda-válogatott

A magyar női vízilabda-válogatott bejutott a dohai világbajnokság döntőjébe: Mihók Attila és Cseh Sándor együttese szerdán a négy között ötméteresekkel 13-11-re nyert a görög csapat ellen.

MW

A gólszerző Parkes Rebecca a női vízilabdatorna elõdöntőjében játszott Magyarország - Görögország mérkőzésen a dohai vizes világbajnokságon 2024. február 14-én

Forrás: MTI

Fotó: Kovács Tamás

Ahogyan a címvédő és Európa-bajnok hollandok elleni negyeddöntőben, a büntetőpárbajban ezúttal sem rontottak a magyarok, Magyari Aldával szemben pedig kétszer is hibáztak a görögök.

A magyar válogatott legutóbb 2022-ben a Margitszigeten játszhatott az aranyéremért, akkor kikapott az olimpiai bajnok amerikai csapattól, amellyel pénteken is találkozik majd a katari viadalon.

A két csapat január 5-én, az Eindhovenben rendezett Európa-bajnokság csoportküzdelmeinek nyitányán találkozott egymással, akkor a későbbi ezüstérmes görögök 14-12-re diadalmaskodtak.

A szerdai elődöntős összecsapásról a 15 fős magyar keretből, akárcsak a hollandok elleni negyeddöntőről, Faragó Kamilla és Kuna Szonja maradt ki.

Mindkét együttes sok hibával kezdett, a görögök ötméteresből szereztek vezetést, az első magyar kapura lövésre közel három percet kellett várni, ekkor Parkes Rebecca talált be centerből. A magyarok szétszórtan játszottak, előbb védekezésben váltották el magukat, majd hátrányban nem figyeltek Eirini Ninura, aki öt perc alatt három gólt szerzett. A magyarok Vályi Vanda pattintásával zárkóztak fel, majd Leimeter Dóra értékesítette második nekifutásból a fórt.

RYBANSKA Natasa
Rybanska Natasa (k) és a görög Eléni Xenaki (elöl) 
Fotó: Kovács Tamás / Forrás: MTI

A második ráúszás után – melynél Vályi szokás szerint elhozta a labdát – emberelőnyben támadhatott a magyar csapat. 

Garda Krisztina lövése ugyan kijött a felső lécről, de Parkes a kipattanót bepofozta, megszerezve ezzel először a vezetést. 

Magyari védései után elöl Mahieu Geraldine harcolt ki kiállítást, de Garda újra a lécet találta el. A görögök gyorsan fordítottak, két emberelőnyt is magabiztosan értékesítettek. Magyarit Neszmélyi Boglárka váltotta a kapuban, de őt is gyorsan felavatták, igaz, csak a VAR segítségével, majd Magyari visszatért. Kevesebb, mint egy perccel a félidő vége előtt újra betaláltak a magyarok, Rybanska Natasa remek passzánál a harmadik gólját szerző Parkes húzta be a labdát emberelőnyből. Öt másodperccel a nagyszünet előtt Garda a harmadik lövéséből már nem a kapufát találta el, hanem kilőtte a jobb alsót (6-6).

A harmadik negyedet Ninu negyedik találata vezette fel. Ezután szinte játékmegszakítás nélkül küzdöttek egymással a felek. Mindkét oldalon helyzetek, fórok maradtak ki, a játékvezetők pedig sorra ítélték a kontrákat, égetve ezzel a játékosok energiáját. A majd egy negyeden át tartó magyar gólcsendet Szilágyi Dorottya törte meg 41 másodperccel a szünet előtt (7-7).

SZILÁGYI Dorottya
Szilágyi Dorottya (b2) és a görög Nikoleta Eleftheriadu (j) a nõi vízilabdatorna elődöntőjében 
Fotó: Kovács Tamás / Forrás: MTI

A zárófelvonás első magyar előnye kimaradt, de a görögök is hibáztak létszámfölényben, még lövésig sem jutottak. Az újabb magyar fór előtt Mihók Attila időt kért, a figurát pedig Szilágyi fejezte be, a görög kapus füle mellett tüzelt a hálóba. A rivális azonnal válaszolt, Nikoleta Elefteriadu emberelőnyből talált be. Elöl Parkers újabb előnyt harcolt ki, Garda lövését azonban blokkolták, ráadásul a visszaúszás közben ki is állították, a görögök pedig időt kértek. Az ellenfél szépen megjátszotta a kontrát, és közvetlenül közelről talált a hálóba.

A magyarok egy perccel a vége előtt támadhattak az egyenlítésért, Parkes ráadásul emberelőnyt harcolt ki, természetesen jött az időkérés: a labda ugyan többször „dadogott” a keresztpasszok közben, de Leimeter végül kilőtte a jobb felsőt. A görögöknek 18 másodpercük maradt, de az eredmény nem változott, és akárcsak a hollandok elleni negyeddöntőben, jöhettek az ötméteresek.

Elefteriadu az első ötöst a felső lécre lőtte, Keszthelyi Rita nem hibázott. Vasziliki Plevritu bal sarokba tartó lövését Magyari védte, Garda pedig kilőtte a ugyanazt az oldalt. Jannopulu magabiztosan bombázott a hálóba, de így tett Szilágyi is. Elefteri Plveritu hidegvérű volt, de aztán Gurisatti Gréta sem hibázott, aki így eldöntötte ezzel az összecsapást.

KESZTHELYI-NAGY Rita; SZILÁGYI Dorottya
Keszthelyi Rita (b) és Szilágyi Dorottya (j) ünnepel a női vízilabdatorna elődöntőjében játszott Magyarország - Görögország mérkőzés után a dohai vizes világbajnokságon 2024. február 14-én
Fotó: Kovács Tamás / Forrás: MTI

Eredmény:

női vízilabdatorna, elődöntő:
Magyarország-Görögország 13-11 (3-3, 3-3, 1-1, 2-2, 4-2) - ötméteresekkel
-----------------------------------------------------
gólszerzők: Parkes 3, Leimeter, Szilágyi 2-2, Vályi, Garda 1-1, illetve Ninu 4, E. Plevirtu, Jannopulu, Kidrioti, Elefteriadu, Miriokefalitaki 1-1

Mihók Attila bízik benne, felveszik a kesztyűt az amerikaiak ellen

Mihók Attila, a magyar női vízilabda-válogatott társ szövetségi kapitánya szerint mindkét csapatnak sikerült kicsit elrontania a másik játékát a görögök elleni világbajnok elődöntőben, amelyet együttese ötméteresekkel nyert meg.

Mi próbáltuk rákényszeríteni a játékunkat a görögökre, ők pedig ugyanezt tették velünk, így mindkét csapat sok hibával vízilabdázott

– nyilatkozott a szakember a 13-11-re megnyert összecsapást követően.

A végén megbeszéltünk egy fórt, de végül nem abból lőttük a gólt, amit szerettünk volna, azt szépen levették a görögök, így a labdának mennie kellett még egy kört, és szerencsére ezúttal nem rémültünk meg attól, hogy csak két másodperc van az előnyből. Ezen egyébként nagyon sokat dolgoztunk

– elevenítette fel a kapitány Leimeter Dóra 18 másodperccel a vége előtt született egyenlítő gólját.

MIHÓK Attila
Mihók Attila szövetségi kapitány 
Fotó: MTI Fotószerkesztőség/Kovács Tamás / Forrás: MTI

A kapitány az ötméteres párbajban azt „üzente” Magyari Aldának, úgy, hogy beleremegett a csarnok: „nagy legyél!”.

„Szeretem, ha már ilyen nagy kapusunk van, akkor kicsi a hely a kapuban, egy ilyen helyzetben pedig nagyon nehéz mellette megtalálni a réseket, ezzel pedig valóban nagy lett” – tette hozzá Mihók Attila.

Az amerikaiak elleni fináléval kapcsolatban megjegyezte, azt várja, hogy felveszik a kesztyűt.

Volt velük már itt egy edzőmeccsünk, nagyon masszívak, nehéz rajtuk fogást találni, ráadásul egy olyan extra kapusuk van Asleigh Johnson személyében, hogy védekezésben nem kell sokat kockáztatniuk, nyugodtan elengedhetik a lövőket.

A mérkőzés egyik hőse, Leimeter Dóra elmondta, nyugodt volt, mert tudta, ha esetleg hibázik is a kulcsszituációban, a csapattársai nem fogják a nyakába varrni.

Lőttem én már így utolsó másodperces gólokat, tudtam, hogy bárkire is jön majd ki a lövés, az fel fogja vállalni a feladatot, és annyira egyben vagyunk most fejben, hogy abban is biztos voltam, hogy gól lesz

– nyilatkozta Leimeter, aki az MTI kérdésére elmondta, nem őrá volt felrajzolva a figura, de végül így jött ki.

Ha ugyanilyen felszabadultan tudunk játszani, mint most, annyira összetartóak leszünk, akkor egy nagyon jó meccset játszhatunk az amerikaiakkal

– tekintett előre a fináléra a balkezes játékos.

 A harmadik negyed végén és a negyedik elején is fontos gólt szerző Szilágyi Dorottya rendkívül magabiztosan nyilatkozott a fináléról:

Nyilván, ahogyan az amerikaiak ellen mindig is, biztosan nagyon kemény meccs lesz, de most azt érzem, hogy mindegy, ki jön velünk szembe, le tudjuk győzni.

 A magyar-amerikai döntőt pénteken 15.30-kor rendezik.

Rasovszky Kristóf országos csúccsal ötödik 800 méteren

Rasovszky Kristóf országos csúccsal az ötödik helyen végzett 800 méteres gyorsúszásban szerdán a dohai vizes világbajnokságon.

A nyíltvízi versenyek során az olimpiai számban, 10 kilométeren aranyérmes magyar úszó a keddi előfutamban – akárcsak tavaly nyáron Fukuokában – egyéni csúccsal csapott célba, és a 7:47.19 perces ideje az ötödik legjobb volt, így döntőt ért. A szerdai fináléban 200, 400 és 600 méternél is az ötödik helyen tempózott, és ebben a pozícióban is csapott a célba.

RASOVSZKY Kristóf
Rasovszky Kristóf a férfi 800 méteres gyorsúszás döntőjében a dohai vizes világbajnokságon 2024. február 14-én
Fotó: Kovács Tamás / Forrás: MTI

A veszprémiek 26 éves versenyzője 7:44.42 perces eredményt ért el, ezzel Kis Gergő 2011. július 27-én felállított 7:44.94-es országos rekordját adta át a múltnak.

Győzött az ír Daniel Wiffen 7:40.94-gyel.

Eredmények:

férfi 800 m gyors, világbajnok:
   -------------------------------
  Daniel Wiffen (Írország) 7:40.94 p
2. Elijah Winnington (Ausztrália) 7:42.95
3. Gregorio Paltrinieri (Olaszország) 7:42.98
.5. RASOVSZKY KRISTÓF 7:44.42

Pádár Nikolett hatodik 200 m gyorson

Pádár Nikolett a hatodik helyen végzett 200 méteres gyorsúszásban szerdán a dohai vizes világbajnokságon.

A 17 esztendős magyar úszó a hetedik legjobb idővel, 1:57.13 perccel várta élete első felnőtt világbajnoki fináléját, amivel ráadásul megszakította a magyar női versenyzők rossz sorozatát, ugyanis múlt nyáron Fukuokában senki sem úszott döntőt közülük.

A finálé mezőnye elképesztően erős volt, Pádár mellett csak a cseh és a brazil riválisa nem rendelkezett olimpiai vagy világbajnoki aranyéremmel.

A szegedi versenyző – aki jövőre már az Egyesült Államokban, a legendás Michael Phelps korábbi, valamint a 200 méter háton világbajnok Kós Hubert jelenlegi edzőjével, Bob Bowmannal dolgozik – 50 méternél hatodik, 100-nál ötödik, 150-nél megint hatodik volt és ebben a pozícióban is csapott a célba 1:56.89 perccel.

PÁDÁR Nikolett
Pádár Nikolett 
Fotó: Kovács Tamás / Forrás: MTI

Pádár Fukuokában kilencedik volt, azaz éppen lemaradt a döntőről.

Most a hongkongi Siobhan Bernadette Haughey győzött 1:54.89-cel.

Eredmények:

női 200 m gyors, világbajnok:
   -----------------------------
  Siobhan Bernadette Haughey (Hongkong) 1:54.89 p
2. Erika Fairweather (Új-Zéland) 1:55.77
3. Brianna Throssell (Ausztrália) 1:56.00
..6. PÁDÁR NIKOLETT 1:56.89

Márton Richárd hatodik 200 méter pillangón

Márton Richárd a hatodik helyen végzett 200 méter pillangón a dohai úszó-világbajnokságon.

A 24 esztendős versenyző úgy került be a fináléba, hogy a középfutamban 1:56.04 perccel a kilencedik időt úszta, végül azonban a lengyel Krzysztof Chmielewskit kizárták, így nyolcadikként továbbjutott.

Márton a 8-as pályáról vágott neki a szerda esti döntőnek, erősen kezdett, az ötödik helyen érintette a falat az első hossz után, féltávnál viszont visszaesett a hetedik helyre. A kidelfinezés után láthatóan jelentős hátrányba került, és utolsóként kezdte meg a hajrát, végül 1:55.76-tal a hatodik helyre tudott feljönni.

MÁRTON Richárd
Márton Richárd a célban a férfi 200 méteres pillangóúszás döntőjében a dohai vizes világbajnokságon 2024. február 14-én
Fotó: Kovács Tamás / Forrás: MTI

„Így, hogy éppen becsúsztam a döntőbe, az edzőmmel, Virth Balázzsal megbeszéltük, hogy kitalálunk egy új taktikát. Ennek az volt a lényege, hogy utazom a mezőnnyel, a végén hajrázom nagyot, és az utolsó ötvenem 30.29 volt, ami szerintem életem legjobbja” – mondta az MTI-nek Márton.

A számot a japán Honda Tomuru nyerte 1:53.88 perccel.

Eredmények:

férfi 200 m pillangó, világbajnok:
   -----------------------------------
  Honda Tomoru (Japán) 1:53.88 perc
2. Alberto Razzetti (Olaszország) 1:54.65
3. Martin Espernberger (Ausztria) 1:55.16
..6. MÁRTON RICHÁRD 1:55.76

Németh, Kapás és Sebestyén is döntős

Németh Nándor 100 méter gyorson, Kapás Boglárka és Sebestyén Dalma pedig 200 méter pillangón döntőbe jutott szerdán a dohai úszó-világbajnokságon.

A középdöntős magyarok közül elsőként Németh lépett rajtkőre, aki előfutamából 48.03 másodperces idővel a harmadik helyen lépett tovább. A BVSC úszója – aki ebben a számban az előző két világbajnokságon, illetve a tokiói olimpián is döntős volt – 47.96 másodperccel összesítésben magabiztosan, a negyedik helyen jutott a fináléba.

Tőlem azért ez szokatlan, szinte mindig a szélére kerülök. Ez egy jó kis úszás volt, ennél holnap sem kell erősebben kezdenem, visszafelé kellene valamit kitalálni, talán egy kicsit előbb kellene elkezdenem a hajrát, mert maradt most a végében

– nyilatkozott az MTI-nek Németh, aki hozzátette, a fináléban szeretne minél közelebb úszni Milák Kristóf országos csúcsához (47.47), és ha ez sikerül, akár egy érem is összejöhet. A 24 éves magyar úszó megjegyezte, jó helyen lesz a döntőben – olasz riválisa „elviheti” a kínaiak új világcsúcstartójának hullámait. 

NÉMETH Nándor
Németh Nándor a célban férfi 100 méteres gyorsúszás középfutamában a dohai vizes világbajnokságon 2024. február 14-én
Fotó: Kovács Tamás / Forrás: MTI

Németh Nándor hozzáfűzte, az olimpia évében különösképpen motiváltnak érzi magát, és ha esetleg egy érmet is nyerne, az még jobban feldobná őt a párizsi játékok előtt.

Női 200 méter pillangón a szám 2019-es világbajnoka, Kapás Boglárka és Sebestyén Dalma is a második futamban kapott helyet. A nyolcadik világbajnokságán szereplő Kapás az ötödik (2:09.99 p), honfitársa a hetedik (2.10.34) idővel várta az elődöntőt. Mindketten jelentősen tudtak javulni, a régi önmagát idéző, fantasztikusan hajrázó Kapás 2:08.48-cal mindössze öt századmásodpercnyire volt az olimpiai szinttől, Sebestyén pedig egyéni csúcsát (2:08.97) közelítette meg 2:09.14-gyel. Előbbi a negyedik, utóbbi a hatodik legjobb eredményt érte el.

Nagyon szeretném azt hinni, hogy ebben még van öt század. Nem voltam nagyon friss és bízom benne, hogy egy nap elég ahhoz, hogy kipihenjem magam, akkor pedig az utolsó ötvenben még lehet valami

– mondta az MTI-nek a harmincéves Kapás, aki hozzátette, továbbra is csak egy lehetőségnek érzi két felkészülés között, hogy a világbajnokságon próbálhatja teljesíteni a szintet, ugyanakkor nagyon boldog.

SEBESTYÉN Dalma; TELEGDY-KAPÁS Boglárka
Kapás Boglárka (b) és Sebestyén Dalma a női 200 méteres pillangóúszás elődöntője után a dohai vizes világbajnokságon 2024. február 14-én
Fotó: Kovács Tamás / Forrás: MTI

„Nagyon mélyről indultam, legutóbb körülbelül három éve tudtam ilyen jól versenyezni, ez nagyon jó érzés” – fűzte hozzá az olimpiai bronzérmes Kapás.

Honfitársához hasonlóan Sebestyén is boldog volt, főként mivel pályafutása során először jutott világbajnoki döntőbe.    

Ez nagyon különleges a számomra. Szeretnék ebben az egy napban a lehető legjobban regenerálódni, és bízom benne, hogy a döntő egyfajta örömúszás lesz

– mondta a magyar versenyző, aki megjegyezte, az elmúlt időszakban inkább a 200 méter vegyesre készült, ezért is tartja ezt most nagy eredménynek,

Férfi 200 méter vegyesen a hosszabbik táv olimpiai szintjére hajtó Holló Balázs ugrott medencébe: az egriek úszója egyetlen századot tudott javítani délelőtti idején, így 2:00.39 perccel a 14. helyen zárt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában