2024.04.29. 15:43
Betty Love a szekszárdi Majális sztárvendége
Betty Love, az egykori Soho Party énekesnője érkezik Szekszárdra, május elsején este nyolc órától lép színpadra a Városi Retro Majálison, a Tudásközpont melletti területen. Az énekesnő láthatóan semmit nem változott az évek alatt, ugyanolyan jól néz ki, mint karrierje kezdetén.
Betty Love egy 2023-as koncerten
Fotó: Flajsz Péter
Betty Love ugyanolyan jól néz ki, mint a Soho Party-korszakban, amely a rendszerváltáskor kezdődött és majd egy évtizeden át tartott. Akkoriban Betty Love énekesnő két zenésztársával, Náksi Attilával és Dömötör Sándorral lépett a színpadra, 1993-tól lett állandó vokálosa a popcsapatnak. Ezután kezdte el szólókarrierjét. A csapat egyik legismertebb dala Az éjjel soha nem érhet véget című dal.
A Likebalaton.hu portálnak 2021-ben adott interjújában elmondta, hogy a kilencvenes évek csodálatos emlék a számára.
– A Soho Party-val nőttem fel. Tizenkilenc éves voltam, amikor bekerültem a zenekarba, azonnal népszerűek lettünk, és ezernyi impulzus ért bennünket. Náksival és Dömével is szoktunk erről az időszakról beszélgetni, hiszen nosztalgiázni mindig jóleső érzés – mondta az interjúban Betty Love.
Szekszárdon, a Városi Retro Majálison együtt nosztalgiázhatunk Betty Love-val és csapatával.