Szeánszok

2023.06.12. 09:47

Szellemek jártak a lakásban?

Még a legracionálisabb ember is vágyik arra, hogy elhunyt szeretteivel találkozzon.

Mauthner Ilona

Veszélyes dolog az, ha hozzáértő nélkül zajlik a szellemidézés

Forrás: Illusztráció: Shutterstock

Persze nem mindegy, mikor, milyen körülmények között. Tény, hogy az utóbbi években megszaporodott a szellemidézéssel, illetve ehhez hasonló szeánszokkal foglalkozó vállalkozások száma. Olvastam fiatal felnőttekről, akik gyakran tartottak ezekhez hasonló összejöveteleket. Tenyerüket az asztalra fordították, majd egyikük gondolatban hívni kezdte a szellemet. Az se szó, se beszéd, meg is érkezett. Jelezte ezt azzal, hogy megmozdította az asztalt, legalábbis a beszámolóik szerint.

Egyes médiumokkal foglalkozó, magukat szakembereknek nevezők szerint veszélyes dolog az, ha hozzáértő nélkül zajlik a szellemidézés, mert előfordulhat, hogy a szórakozásból előhívott lélek nem képes távozni, ezért aztán hatalmas galibákat okozhat a megrekedt jelenléte. Például tárgyakat mozdíthat el a lakásban, hogy jeleket küldjön arról, hogy még ott van.

Erről jutott eszembe, a múltkoriban, amikor hazamentem, szólt a rádió a lakásban, pedig senki nem volt otthon. Amikor oknyomozásba kezdtem, kiderült, az egyik lányom már járt otthon, csak közben visszament a munkahelyére.

Ezt értem, de mivel magyarázzam, hogy a mikró tönkrement, pedig nemrégiben vettük, a mosógépemről nem is beszélve, sőt a szélcsengő is megmozdult, pedig szél sem volt? Még szerencse, hogy nem idéztem szellemet, így nem kell attól félnem, hogy nálunk maradt kicsit vendégeskedni.


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában