Paks II.

2024.04.26. 11:14

Jákli Gergely: szimbolikus pillanat lesz az első beton öntése

A Portfoliónak adott interjút Jákli Gergely, a Paks II. Zrt. elnök-vezérigazgatója. Ebben többek között azt is leszögezte: rövid időn belül megoldódhat az irányítástechnikát szállító Siemens ügye.

Teol.hu

Azon dolgoznak, hogy év végéig legyen első betonöntés és a 2030-as évek elejére a projekt eljusson abba a fázisba, hogy a hálózatra lehessen kapcsolni mind a két blokkot – erősítette meg a Portfolio számára adott interjújában Jákli Gergely. A Paks II. Zrt. elnök-vezérigazgatója hozzátette: az első beton öntése először az ötös blokknál történik meg, majd időbeli elcsúsztatással a hatos egységnél is. Ez azért számít szimbolikus lépésnek, mert a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség ettől a pillanattól, tehát a nukleáris sziget alapteste kiöntésének megkezdésétől minősíti építés alatt állónak a nukleáris létesítményt.

Jákli Gergely, a Paks II. Zrt. elnök-vezérigazgatója. Forrás: portfolio.hu

Jákli Gergely arról is beszélt, hogy nemcsak az építkezésen, a tárgyalóasztalnál is intenzív a munka. – Folyamatban van a kivitelezési szerződés egyes pontjainak a felülvizsgálata és módosítása, erről folyamatosan egyeztetünk a fővállalkozóval – szögezte le az elnök-vezérigazgató, hozzátéve: a megrendelőnek és a fővállalkozónak olyan megoldást kell találnia, ami képviseli a saját érdekeiket, tehát például a Magyar Állam érdekeit, és összhangban van a hatósági előírásokkal, és elfogadható az Európai Unió számára is. – Magyarország számára a legelőnyösebb az, hogy ha a kulcsrakész felelősség továbbra is kulcsrakész felelősség marad – fűzte hozzá.

A Portfoliónak adott interjúban szóba került az irányítástechnikát a Framatome-mal konzorciumban szállító Siemens Energy is, melynek exportengedélyét a német kormány blokkolja. A cégvezető hangsúlyozta, hogy a paksi beruházásban elkötelezettek a nyugati típusú irányítástechnika mellett, és az orosz projektigazgatóhoz, Vitalij Poljanyinhoz hasonlóan úgy gondolják, hogy rövid távon megoldódhat a kérdés.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!