2024.05.05. 14:39
Nyolcszáz tonnányi összterhelés a hídon
Gyakorlatilag átadásra kész a paksi Duna-híd. Avatására – információink szerint – június elején kerül sor.
Forrás: Dernovics Tamás (magyarepitok.hu)
A próbaterhelést a napokban tartották, homokos kaviccsal megrakott, negyven tonna összsúlyú járművekkel. A részletekről dr. Ónodi Barna, a kivitelező Duna Aszfalt Zrt. sajtószóvivője adott tájékoztatást.
Eszerint május 2-án a B1 és B2 jelű műtárgyakat (kishidakat) tesztelték 3-3 darab, egyenként negyventonnás járművel. (Egyik a kalocsai, másik a paksi oldalon van, s a hídra vezeti, emeli az utat.) Május 3-án a két ártéri hídszakasz terhelési próbáját tartották, nyolc járművel, május negyedikén pedig a középső szakasz, a mederhíd tesztelése történt meg, hússzor negyven tonna összsúllyal. Nyolcszáz tonna. Ennél nagyobb igénybevétel biztosan nem lesz, ha megindul a napi forgalom.
Nemcsak abból áll a próbaterhelés, hogy felmennek a járművek a hídra és megállnak. Több, összesen 12 teherállásban is vizsgálják, hogyan viselkedik a szerkezet, lehajlást és más paramétereket mérve. Van a terhelési próbának statikus és dinamikus része. Utóbbit úgy kell elképzelni, hogy felhajtanak, gyorsítanak, fékeznek a megrakott járművek a hídon. Természetesen nem az a kérdés, hogy leszakad vagy nem a létesítmény, hanem hogy a méréseket követő számítások szerint a tervezett, elvárt határérteken belüliek-e az elmozdulások.
Geodéták (földmérők) szintezték végig a hidat többször oda-vissza, az úttest és a járda közötti kiemelt szegély mentén. Ez alapján történt az adatfeldolgozás. A szakemberek gyorsan dolgoztak, s máris jelezték, hogy az eredmények jók. Tehát lehet készülni az átadásra. A próbaterhelés a forgalomba helyezés előfeltétele.
Képek: a szerző fotói