Bíróság előtt

2024.05.07. 09:30

Időseket rabolt ki egy faddi fiatalember

Időseket rabolt ki egy férfi Faddon. Hétfőn bíróság elé állt.

Révészné Hanol Erzsébet

Képünk illusztráció

Fotó: Mártonfai Dénes

Rablás bűntette és más bűncselekmények ügyében tartottak tárgyalást hétfőn a Szekszárdi Járásbíróságon. A vádirat szerint a férfi 2022. december 21-én behatolt egy faddi ingatlanba oly módon, hogy annak ajtaját berúgta. A vádlott a hálószobában tartózkodó, mozgásában betegség miatt korlátozott sértettől pénzt követelt. A nő ekkor kérdőre vonta a vádlottat, aki közölte, hogy megállapodott az ingatlan tulajdonosával, majd a sértett mozgáskorlátozottságát kihasználva a szobában található kis szekrényhez ment, és az azon lévő üres pénztárcát kinyitotta.

A vádlott ezt követően a sértett gyógyszereit elvette, majd kutatni kezdett a szekrényben. Ennek megakadályozása érdekében a nő a vádlottat meglökte. Ekkor a vádlott azzal fenyegette meg, hogy megveri, majd a sértettet tenyérrel arcon ütötte, aki ennek hatására a földre esett, a kezeiben lévő járókeret pedig eltört. Az ekkor szintén a szobában tartózkodó, az ott lévő fotelban ülő, mozgásában betegség miatt szintén korlátozott férfi a fotelból felállt, a vádlott azonban őt visszalökte, és azzal fenyegette meg mindkettejüket, hogy ha értesítik a rendőrséget, akkor „megöli, kinyírja” őket.

A vádlott a szekrényből egy kisflexet, egy metszőollót és egy üzemen kívüli laptopot tulajdonított el, majd a hálószobát elhagyva a folyosón található kerékpárt is magával vitte, amelyet később eladott. Az ügyészség a férfival szemben a bűncselekmény felismerésére, elhárítására koránál, fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntette miatt emelt vádat.

Az ügyről itt írtunk korábban.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában