jubileum

2018.11.12. 07:00

Huszonöt esztendeje alakult a Dombóvári Szívklub Egyesület

Alakulásának huszonötödik évfordulóját ünnepelte nemrég a Dombóvári Szívklub Egyesület. A Tinódi Házban tartott jubileumi rendezvényre a társegyesületektől, továbbá a Pécsi Szívcentrumtól, a Dombóvári Szent Lukács Kórháztól és a város önkormányzatától is érkeztek vendégek.

Hanol Erzsébet

A jubileumi ünnepségen elsőként dr. Bereczki Mária, az egyesület elnöke köszöntötte a megjelenteket, majd átadta a szót Szabó Loránd polgármesternek, aki beszédében azt a példaértékű összefogást méltatta, amellyel létrehozták a Szívklubot 1993-ban. Kitért a szív- és egyéb megbetegedésekkel és azok megelőzésével kapcsolatos előadásokra, amelyeken nemcsak az egyesület tagjai, hanem más érdeklődők is szívesen részt vesznek.

Dr. Bereczki Mária beszédét dr. Szabados Sándornak, a Pécsi Szívgyógyászati Klinika igazgatójának előadása követte. A szívsebész professzor a mértékkel fogyasztott vörösbor egészségre gyakorolt jótékony hatásáról beszélt, a cukorbetegek számára pedig a fehérbor fogyasztását javasolta.

Ezt követően egy kisfilmet láthattak a vendégek, amely áttekintést adott arról, milyen fontos események történtek a világban 1993-ban, amikor a Szívklub megalakult, majd az egyesület életéről készült felvételekkel elevenítették fel az elmúlt huszonöt évet. Az összeállítást dr. Bereczki Mária férje, Kunfalvi Béla, és két gyermekük készítette. A Tinódi Ház előterében felállított tablókon kiállított fotók szintén az eltelt negyedszázad eseményeit idézték vissza.

Az ünnepségen az egyesület néhány tagja – Csiszár Lajos, Kovács Ernőné, Sátor Edéné és Tóth Gáborné – alkalomhoz illő verseket szavalt, majd a Kaposszekcsői Általános Iskola két diákja, Gombos Marcell és Gombos Csongor zenélt. Befejezésül a Kaposvári Zeneiskola tanárai, Lukácsi Enikő magánénekes és zenei kísérője, Várfalvi Fodor Éva adtak műsort.

A jubileumhoz a társklubok vezetői gratuláltak dr. Bereczki Máriának, aki köszönetet mondott a családjának a támogatásért, valamint a Szívklub tagjainak, amiért mindenben elősegítik az egyesület működését. Az ünnepség végén köszöntötték az alapító tagokat: Gáspárné Molnár Teréziát, dr. Bereczki Máriát, Kunfalvi Bélát.

Kaposszekcsőn folytatódott a program, ugyanis a Dombóvári Szívklub és a Kapos- szekcsői Klub 2009-ben közösen hoztak létre egyesületet, melynek elnöke Tóth Imre, szakmai vezetője dr. Bereczki Mária lett. A vendégeket finom ebéd várta néhány egyesületi tag jóvoltából, Füleki Sándor tagtársuk pedig tangóharmonika- és szintetizátorzenéjével járult hozzá az ünnepi hangulathoz, illetve műsorral készültek a Kaposszekcsői Általános Iskola diákjai is. A program közös tornával és tánccal zárult.

A rendezvényt szponzorként több cég és a Szent Lukács Kórház Egészségfejlesztési Iroda támogatta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában