gasztronómia

2021.05.18. 06:55

Ízes kapospulai kakasgulyást főztek a dombok ölelésében

A kapospulai szőlőhegyet bemutató képsorokkal startolt a Gasztromegye című főzőműsor legutóbbi adása. A Kapos folyó mellett elhelyezkedő település a sorozat tizenkettedik állomása volt, ahol a falusi mindennapok bája éppúgy megmutatkozott, mint a helyiek vendégszeretete, illetve kulináris értékei.

Tóth Róbert

Fotó: Makovics Kornél

– Gyönyörű környezet fogad itt bennünket – jegyezte meg felvezető szövegében Vizin Balázs műsorvezető. Ugyanis az első néhány másodpercben a környékbeliek által csak „Pulai-hegyként” ismert, mintegy háromszáz hektáros, szőlőültetvényekkel teli dombok légi felvételei kápráztatták el a nézők szemét. Mint beszélgetőpartner, Stemler József polgármester is feltűnik, aki a hegy történetén túl mesélt arról is, milyen fejlesztések a legjelentősebbek a községben.

A településvezető büszkén beszélt arról, hogy egy közel százmilliós projektnek köszönhetően energetikailag is korszerűsítik a falu kultúrházát. Pályázatokat természetesen ezen kívül is beadtak, aminek fejleménye lehet például az alsóhetényi játszótér megújulása. A civil közösségek szintén aktívak ezen a téren, hiszen a faluszépítő egyesület zöldterületeket karbantartó gépre adta be támogatási kérelmét.

Mint kiderült: a borversenyek hagyományos eseménynek számítanak Kapospulán már hosszú évek óta. S ha már egy szőlős domb volt a forgatási helyszín, a stáb a falu egyik jeles borászát is lencsevégre kapta. Kelemen Sándort az aktuális szőlőmunka közben lepték meg, így nem volt más választás, minthogy a stáb is bekapcsolódjon pár tőke megmetszésébe. Ahogy elhangzott, a cél az, hogy szép is legyen, jó is legyen és sokat teremjen.

Már javában zajlottak az előkészületek a konyhában, amikor Vizin Balázs is csatlakozott a főzéshez. A kapospulaiak egy kakasgulyás elkészítését, valamint receptjük közszemlére tételét vállalták a Gasztromegyében. Gyorsan végig is vették, milyen alapanyagok szükségesek egy kapospulai kakasgulyáshoz: érett kakas, hagyma, krumpli, fűszerpaprika, babérlevél, sárgarépa, zeller, zöldség, paprika, paradicsom, fokhagyma, só, bors, valamint jóféle vörösbor.

Az Ildikóból, Editből és Balázsból álló csapat pedig nekiállt főzni. Először az apróra vágott hagyma került bele a kondérba, amit zsíron fonnyasztottak meg. Aztán következett a darabolt kakas, s egy kis párolás után pedig az összes hozzávaló.

Fakanállal és varrótűvel is jól bánnak az asszonyok

A főzés mellett jócskán volt idő beszélgetni, például az oly népszerű – és egyesületi közegben végzett – foltvarrásról, ugyanis a két háziasszony nem csupán a konyhában ügyes, hanem a varrótűvel is. Mint mesélték, a varrás mellett a baráti viszonyokra is nagy hangsúlyt fektetnek a közösségben: névnapoznak, kiállítást rendeznek, kirándulnak.

A műsorvezető az egyéb hagyományos gasztroértékekről is faggatta Ildikót és Editet. Rétest és likas kalácsot sütnek előszeretettel – utóbbit lakodalomra vagy húsvétra. De a különlegességek sorát gyarapítja például a prósza, valamint a Pincehelyen is szokásos paprikás pogácsa, amit Piroska készített el a stábnak.

A Tolna megyei „ízutazás” természetesen két hét múlva folytatódik – amire az epizód végén látható előzetes utal –, mégpedig Nagydorogon.

Borítóképünkön: a jó kakasgulyás titka a kiváló, helyi alapanyag és a hozzáértés

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában