Összetartó közösség

2022.09.06. 15:30

Falunapot tartottak Sárpilisen is

Immár hagyomány, hogy nyár vége felé megrendezik a településen a falunapot. Ezt a szokást két egymást követő évben – tavaly és tavalyelőtt – a Covid-járvány szakította meg. Idén így nagy örömmel készült a falu az egész napos rendezvényre.

M. I.

Extrémsport-bemutatót is láthatott a sárpilisi falunap közönsége (Beküldött fotó)

Voltak gyermekjátszó programok, főzőverseny, sok-sok fellépő, így többek között a Tüskerózsa dalkör, a Mucsfai népdalkórus, a Sárpilisi Gerlice madár Hagyományőrző Néptánc Egyesület és fiataloknak szóló extrém show, Best Street Team, a HunKun Dance, és a Geri-Betli duó. 

Figler János polgármester elmondta, ő nyitotta meg a rendezvényt és köszöntőjében elmondta, nehéz évek állnak a település lakói mögött, a járvány sok bajt, kellemetlenséget okozott és sajnos a jövő sem sokkal rózsásabb. Az energiaválság miatt sok családnak okozhatnak gondot a téli hónapok. Ezért is fontos, hogy a sok gond közepette lehetőség nyílik arra, hogy a település összefogjon, egy kicsit mindenki kiszakadhasson a mindennapokból.

A program hétfőn hajnalban utcabállal ért véget.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában