Tömegközlekedés

2023.05.22. 20:00

Az új e-busz egy töltéssel egész nap szállíthatja az utasokat

A HUMDA Zöld Busz program keretében Paksra érkezett egy Mercedes tesztbusz. A járművet a Város napja keretében tekinthették meg elsőként az érdeklődők, ahol a Paksi Közlekedési Kft. munkatársai a felmerülő kérdésekre is válaszoltak.

Gazsó Rita

Fotó: Molnár Gyula

– A héten Pakson közlekedik az új elektromos busz, Pünkösdhétfő utáni napon zárul majd a tesztidőszak. Az elektromos eCitaro ezen a héten menetrend szerinti forgalomba áll többek között az 1-es vonalon, ahol az utasok térítésmentesen vehetik igénybe – mondta Király István, a Paksi Közlekedési Kft. személyszállítási szakmai irányítója, akitől megtudtuk, hogy a busz ezelőtt Budapesten, korábban pedig Kaposváron járt tesztelésen.

Király István szerint Paks városa nagyon merészet lépett, amikor annak idején eldöntötte, hogy a közösségi közlekedést kizárólag elektromos buszok segítségével oldja meg. Ilyenre korábban ugyanis még nem volt példa. – Az esetleges félelmek alaptalannak bizonyultak, bevált az elektromos járműpark: Solaris gyártmányú autóbuszaink ugyanis 95 százalék feletti rendelkezésre állást produkálnak, amely még egy új autóbuszhoz képest is nagyon jónak számít – vélekedett, hozzátéve, hogy az elektromos buszok bevezetése óta ráadásul jelentősen megnőtt az utasforgalmuk, a korábbi szolgáltató idején tapasztaltakhoz képest megduplázódott az utazók létszáma.

Király István úgy fogalmazott, bíznak benne, hogy az új járművek is tudják teljesíteni az elvártakat. Várhatóan igen, hiszen mint mondta, az eCitarot gyártó Mercedes az autóbuszok előállítása terén is hatalmas tapasztalattal rendelkező nagyvállalat. 

Az elektromos közlekedésnél mindig felmerül kérdésként, hogy mennyi a hatótáv, vagyis az a távolság, amelyet az eszköz egy töltéssel meg tud tenni. Ez az autóbusz újabb és jóval több akkumulátorral rendelkezik, mint a mostani paksi buszok, ennek megfelelően nagyobb a hatótávolsága. A gyártó ígérete szerint egy teljes napot képes ledolgozni úgy, hogy még marad benne kellő töltet ahhoz, hogy a telephelyére odaérjen vagy más feladatot elvégezzen. 

– A mi esetünkben ha 300 kilométert tud teljesíteni egy töltéssel, az már jó, márpedig az eddigi tapasztalatok szerint ez működik – számolt be a szakember, aki szerint a tesztek során kiderül majd ki, hogy a busz maradéktalanul teljesíti-e az elvárásokat.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában