Millió lépés az iskoládért!

2023.09.19. 12:52

Pakson a Deák iskoláért mozogtak a legtöbbet

Véget ér a Millió lépés az iskoládért! elnevezésű országos program, amelynek lényege, hogy az iskolák minél több résztvevő bevonásával és minél többször végig járják virtuálisan az Országos Kékkört, rendszeres mozgással lépéseket gyűjtve.

Gazsó Rita

A Deák Ferenc Általános Iskola mellett a Balogh Antal, valamint a Bezerédj iskola teljesítette a felhívást (Fotó: TelePaks)

Pakson a Deák Ferenc Általános Iskola teljesített a legjobban a programban, teljesítményükkel megfeleltek az önkormányzat támogatói felhívásának, az ezért kapott jutalomból vásárolt eszközöket a napokban mutatták be Szabó Péter polgármesternek – adta hírül a TelePaks.

Mint írták, több mint kétezer iskola közül országosan az ötvenkettedik helyen végzett, Tolna vármegyében a második, Pakson pedig az első helyet szerezte meg a Deák Ferenc Általános Iskola a Millió lépés az iskoládért! elnevezésű országos kezdeményezés keretében, amely mellé állt a helyi önkormányzat is. Azokat a paksi iskolákat, amelyek legalább ötször teljesítették az Országos Kékkör útvonalát, Szabó Péter polgármesteri keretéből 300-300 ezer forint támogatásban részesítette. A Deák mellett a Balogh Antal Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, valamint a Bezerédj Általános Iskola részesülhetett ilyen jutalomban.

Az érintett paksi intézmények közül az Országos Kékkört legtöbbször bejáró Deák Ferenc általános iskola törekedett arra, hogy a kapott összeget a mozgással kapcsolatos játékokra, eszközökre fordítsa, ezeket múlt csütörtökön, testnevelés órán meg is mutatták a polgármesternek. Az udvar betonjára festett színes mozgás- és képességfejlesztő játékokat az alsó tagozatos diákok használják a testnevelés órákon és a tanórák közötti szünetekben, emellett az intézmény feliratával ellátott technikai pólókat is vásároltak a gyerekeknek.

A Millió lépés az iskoládért! program szeptember 25-én újra indul, és december 10-ig tart. A program végén százszor egymillió forintot sorsolnak ki az iskolák között, a pénzből sporteszközöket vásárolhatnak, további száz iskola kültéri pingpongasztalt nyerhet.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában