Környezetvédelem

2023.10.04. 18:28

Megtisztították a szekszárdi dombokat a Samsonite dolgozói

Egy kék pólós csapat járt a szőlőtőkékkel teletűzdelt dombok között Szekszárd határában. A Samsonite dolgozói, akik most igazából nem kirándulni jöttek, hanem főleg azért, hogy megtisztítsák az utakat és az utak menti erdőket a rengeteg szeméttől, amit mások nem állottak ott elhajítani.

Szepesi László

A Bati-kereszt melletti kilátónál volt a tíz kilométeres séta pihenője, majd innen indultak vissza a Bodri pincéhez. Ennél a megállónál mondta Pataki Zoltán, a cég szekszárdi igazgatója, hogy hármas célja van ennek a szőlők közötti sétának. A társadalmi felelősségvállalás, az eldobált szemét, hulladék összeszedése, emellett felhívás a mozgás fontosságára, de ugyanígy fontos az is, hogy ne csak a munkahelyen legyenek együtt, mint kollégák, hanem itt is építsenek egy jó csapatot.

 

Igaz, teszi hozzá, az első is a csapatszellem része, ugyanis cégük az egész világon a környezetvédelem, az anyagok újrahasznosítása szellemében is végzi munkáját. A kék pólón is a Samsonite mellett ott a felirat, World clean up day, nekik ez a takarítás világnapja. 

Pihenő a Bati-keresztnél. Fotó: a szerző felvétele.

Az igazgató nem szekszárdi, bár mondja, kicsit már annak érzi magát, s most örömmel látja, itt a világ nem annyira szemetes, mint amerre ő korábban járt. 

A kilátó lábánál a fiatalok fotózkodnak. A képeslapok mintás szélére hajazó keretbe állva készül a kép. A kereten a felirat, hogy Samsonite, és akik a kereten belül együtt mosolyognak, azt is jelzik, hogy ők érzelmileg a cégükkel is együtt vannak, a keret összeköti őket. Ez napjaink rohanó, elgépiesedő, érzelemmentes világában ritka, nagyon kedves, és hallatlanul fontos emberi jelenség.

 

Szóba kerül, hogy Szekszárd kis város, a Samsonite birodalomban mégis igencsak fontos helyet foglal el az itteni üzem. Európában csak Belgiumban van egy másik gyára a cégnek, és itt Szekszárdon készül csak keményfedelű bőrönd, amit keresnek az egész világon. Ebből már következik, hogy a modernizálás mellett bővíteni is kell az üzemet.

 

A pihenő után a csapat indult, vissza Bodriékhoz. A jókora zsákokat vitték magukkal, szedték bele az útról, út széléről a szemetet, s mire megérkeztek, a hetven zsák tele lett.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában