Kalács illatú házacskák kínálják magukat

Nem kevesebb, mint kilencvenhárom kilogramm mézeskalácsot fektetett bele a helyi Német Nemzetiségi Egyesület – mint szervező – az immár XI. Édes Gyönk és életképek kiállításba. Ez a mennyiség azonban csak része az egésznek. Hiszen az immár komoly hagyományokkal bíró, a város jó hírét öregbítő kezdeményezéshez több környékbeli település ügyes kezű, sütemény készítésben járatos lakója is csatlakozott. Ennek köszönhetően az egyesület Közösségi Házában rendezett tárlaton ott pompáznak Kölesd, Szárazd, Tengelic, Varsád és Zomba mézeskalács épület makettjei is.

Gyönk várost, mondta el lapunknak Kemler Imréné, a Német Nemzetiségi Egyesület elnöke, egyebek mellett az általános iskola, a tájház, az evangélikus templom, a polgármesteri hivatal, a művelődési ház és rengeteg magánház reprezentálja. A helyi szociális otthon lakóinak alkotó készségét a Sulkowsky kastély kicsiny, élethű másolata mutatja. Külön érdekességet jelent, hogy az udvaron ott kapirgálnak – miniatürizált formában – az egykor a tulajdonos tenyésztette dísz szárnyasok is.  Újdonságot jelent a gyereksarok, itt a legkisebbek helyezhették el saját, otthon készített remekeiket, melyek között meseház, mézeskalács baba, vár és templom is található. Utóbbit egyébként egy nyolcéves nebuló készítette. Ezen a helyszínen, a művekhez rendelt QR kódok révén különböző gyermekdalok is felcsendülnek a telefonokon. Az ifjú korosztály egyébként ugyancsak derekasan kivette részét a közös munkából. A helyi óvodások, általános iskolások és gimnazisták összességében több mint háromszáz tagú csapata négy napon keresztül díszített aprósüteményeket.

A kiállításon a közönséget Kemler Imréné köszöntötte, majd az alkalomhoz illő műsor után Humné Szentesi Katalin olvasta fel a megnyitásra felkért Pánovicsné Szeiberling Krisztina beszédét. A hazai német kommunikációs szakember átmeneti gyengélkedés miatt volt kénytelen lemondani részvételét. Mint azt Heinek Ottó néhai német vezetőre hivatkozva írta, ebben a kis kiállításban egyszerre jelenik meg a magyarországi német közösség identitásának számos meghatározó eleme: a szülőföld és a szűkebb pátria szeretete, az összetartozás érzése, a kötődés a keresztény hithez és a hagyományokhoz. 

A tárlat december 13-ig, naponta 14.00 és 17.00 óra között tekinthető meg. Lebontása után nem vész kárba, a korábbi gyakorlatnak megfelelően az elem zöme a készítők birtokába kerül. A kis házakat pedig a szervezők elajándékozzák olyan, rászoruló gyermekeknek, akiknek karácsonyi asztalára általában nem jut ilyen csemege. S miután állagát, illatát, ízét tartósan megőrző mézeskalácsról van szó, nem is lehet kétséges, hogy  mi lesz a sorsa. Így tehát kijelenthető, hogy a XI. Édes Gyönk és életképek kiállítás ez alkalommal is olyasmit kínált, ami szem-szájnak egyaránt ingere.

Pánovicsné Szeiberling Krisztina beszéde

„Eddig bírtam!” – az egyik, szintén „karácsony-őrült” ismerősöm ezeket a szavakat posztolta a minap a Facebookra, és a szavait fotókkal illusztrálva közhírré tette, hogy nála bizony máris indul az adventi készülődés: a sütés, a díszítés, de legfőképp az izgalom, a várakozás, az öröm, az elcsendesülés, az együttlét, a közösség, a meghittség. 

Azt, hogy számomra évről-évre mennyire meghatározó ez az időszak, talán az bizonyítja a legjobban, hogy életem majdnem mindegyik adventjéről őrizgetek egy-egy emlékfoszlányt. És bár az idei karácsony-várás még csak most kezdődik, számomra máris különleges, hiszen még sosem ért olyan megtiszteltetés, hogy egy egész közösség keze munkáját dicsérő, sokak összefogásán alapuló alkotást méltathatok. Őszintén sajnálom, hogy ezt csak a távolból tehetem meg, de sajnos közbeszólt a covid.   

Az Édes Gyönk kiállításról legelőször Heinek Ottótól, a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának néhai, nagyra becsült elnökétől hallottam. Azt mesélte, hogy ebben a kis kiállításban egyszerre jelenik meg a mi magyarországi német közösségünk identitásának számos meghatározó eleme: a szülőföld és a szűkebb pátria szeretete, az összetartozás érzése, a kötődés a keresztény hithez és a hagyományokhoz.

Elnézegettem a Valitól kapott idei fotókat, és Ottó gondolatai mentén konkrét emlékek, történetek elevenedtek meg bennem – színesek, szagosak, édesek. A disznóölést ábrázoló installációt látva például az, amikor gyerekkoromban – a legnagyobb hidegben – összejött nálunk a rokonság. A disznóvágást mindig a nagypapám irányította, ő volt a család feje. Mindenki jókedvű volt és tudta a dolgát. A mi feladatunk néhány évig mindössze annyi volt, hogy meghúzzuk a malac farkát, amiért pedig a vacsoránál a legfinomabb falatra számíthattunk: a henvárst-ra, azaz az agyas hurkára. 

A porcukor-havas utcák a régi fehér teleket idézik. Látom, amint a szülőfalumban, Sombereken, a vastag vállkendőbe burkolózott népviseletes nénik – köztük a dédnagymamáim – az éjféli misére igyekeznek. Hallom, ahogy megkérdik egymástól: „Na, seitr aa too?” („Seid ihr auch da?” / „Ti is itt vagytok?”), és én sosem értettem, hogy ezt miért kell egymástól megkérdezni, hiszen világos, hogy itt vannak, hiszen látható! 

A mézeskalács-épületeket elnézve azon gondolkodom, hogy vajon milyen történeteket rejtenek az azok mintájául szolgáló igazi épületek falai? És hogy ezeket a történeteket vajon ki és kinek meséli még el?  

Ha arra gondolok, hogy Önök voltak azok, akik ezeket a kis mézeskalács-utcákat ünnepi fénybe öltöztették, és akik a mesebeli süteményházikókat úgy alkották meg, hogy azok ablakain bepillantva szinte érzékelhető az otthon melege, akkor ez számomra azt üzeni, hogy azon a bizonyos Facebook-ismerősömön és rajtam kívül még sokunknak fontos a karácsonyi időszak. Jó látni, hogy ilyenkor olyan dolgokra is időt szakítunk, amikre egyébként nem jut; hogy ilyenkor legalább egy kicsit jobban figyelünk egymásra, sőt talán még olyan beszélgetésekre is sort kerítünk, amelyektől személy szerint, de közösségként is többek, erősebbek leszünk. Valahogy úgy képzelem el, hogy ennek a csodálatos kiállításnak a megalkotásakor ez mind-mind megvalósult! 

Szívből gratulálok az alkotóknak, és hálás köszönetem a megtiszteltetésért, hogy felkértek e kiállítás megnyitására! Kívánom, hogy sokan ellátogassanak Édes Gyönkre, és hogy közülük minél többekben keljen életre a saját mézeskalács-meséjük. Amint meggyógyultam, én magam is jövök, hátha az én mesém is folytatódhat még!