Gyertyagyújtás

2024.01.07. 12:26

A madéfalvi veszedelemre és a doni áttörésnél elesettekre emlékeztek Kakasdon

Meghitt ünnepség keretében emlékeztek a sok évvel ezelőtt, januárban elesett kakasdiakra a madéfalvi veszedelem és a doni áttörés évfordulóján a helyiek szombaton.

Gazsó Rita

A kakasdiak megemlékeztek a helyi áldozatokról.

Fotó: Mártonfai Dénes

A Madéfalvi veszedelem 260. évfordulójára és a Don-kanyarban elesett honfitársainkra emlékeztek a kakasdiak szombat este a helyi székelykapunál és a doni emlékműnél.

– Az 1764-es madéfalvi esemény meghatározó volt a székelység, ezen belül a bukovinai székelység életében, történelmében. Fájlaljuk, hogy ilyen véres esemény vezetett ahhoz, hogy ez a népcsoport megszülessen, ugyanakkor nagyon büszkék vagyunk rá, hogy Bukovinából származunk. Az őseink az 1900-as évek elején telepedtek le Bácskában, majd újabb telepítés következtében kerültek erre a környékre, Baranyába, Bács-Kiskunba, Tolnába, ezen belül éppen Kakasdra – fogalmazott az ünnepség apropóján Fábián Elvira Mária, kakasdi önkormányzati képviselő. 

– Azok, akik a megemlékezésre összejönnek, rokoni szállal vagy érzelmileg kötődnek ehhez a két eseményhez. A Don kanyarban elesettek, elhurcoltak között is lehettek kakasdiak, ezért is emlékeztünk rájuk az első és második világháborús emlékműnél – mondta az ünnepség előzményeiről a megemlékezés háziasszonya. 

Gyertyagyújtás, közös ima a Don-kanyarban elesettekért

A Sebestyén Ádám Székely Társulat által szervezett kettős megemlékezés kora este a háborús emlékműnél kezdődött. Mint megszokott, január 12-éhez, a doni áttörés évfordulójához kötődően a Don kanyarban elesettek emlékére minden évben gyertyát gyújtanak a kakasdiak is, amelyet a madéfalvi veszedelem emlékünnepségével közösen tartanak.

Ezzel egyszerre emlékeznek a januárban elesettekre. Idén a szervezők jó része Madéfalvára, az ottani ünnepségre utazott, így ők ezúttal nem lehettek jelen a kakasdi megemlékezésen. 

Így például Sebestyén Lajos, helyi lokálpatrióta, a Sebestyén Ádám Székely Társulat tagja sem, akinek az emlékműnél a doni eseményekről írt gondolatait a jelenlévők tolmácsolták a résztvevőknek. Beszédében mindazokra emlékeztetett, akik életüket adták a hazáért, majd ezt követően gyertyát gyújtottak és elmondtak egy közös imát az áldozatokért. 

Fiatalok, idősek egyaránt emlékeztek

A kakasdi székelykapunál szintén meghitt ünnepség következett, ahol a 260 évvel ezelőtt, január 7-én történt Madéfalvi veszedelemre emlékeztek a kakasdiak. Itt ismét Sebestyén Lajos beszédet olvasták fel, aki a madéfalvi gyászos események előzményeiről és hatásairól szólt, és hasonlóképpen gyertyagyújtás, majd közös ima zárta az emlékezést, amelyen ezúttal is idősek és fiatalok egyaránt részt vettek.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában